Mégsem lesz képviselő Bárándy Gergely

Budapesti elfoglaltságaira, illetve az országos kampány szervezése során felállítandó közjogi bizottságban rá háruló feladatokra hivatkozva nem vállaja az MSZP egyéni képviselőjelöltségét Bárándy Gergely.

MNO
2005. 08. 09. 11:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint az nem sokkal korábban nyilvánosságra került, az MSZP Zala Megyei Szövetségének elnöke, illetve Zala megye 4. számú választókörzetének elnöke és alelnöke felkértek arra, hogy gondoljam át, vállalnám-e az egyéni képviselőjelöltséget – írja közleményében Bárándy Gergely.

A megyei vezetéssel, a választókerületi társulás küldötteivel és a körzetet jól ismerő politikusokkal való konzultáció után nyilvánvalóvá vált számomra, hogy budapesti elfoglaltságaim, illetve – a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettesének felkérése alapján – az országos kampány szervezése során felállítandó közjogi bizottságban rám háruló feladatok miatt nem tudnék most eleget tenni e számomra rendkívül megtisztelő felkérésnek – teszi hozzá.

Álláspontom szerint a Magyar Szocialista Párt és a választókörzetben lévő városok és falvak lakosainak érdekét az szolgálja, ha a párt olyan jelöltet állít, aki minden erejét a körzetére és az ott élő emberekre tudja fordítani most és esetleges képviselővé választása után egyaránt. Biztos vagyok abban, hogy a választókerületi társulás küldöttei bölcs döntést hoznak majd – áll a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.