Bácsics Gyula, akit nemrég a 6-os számú választókerület MSZP-s választási bizottsági tagjává választottak, lapunkat azzal kereste meg, hogy a múltjára vonatkozó, szigorúan védett adatokkal járatja le a szocialista párton belül a megyei közjogi referens, Molnár József. A nagykátai rendőrségen feljelentést tett az ügyben. A beadványban kéri, hogy a fővárosi katonai ügyészség vizsgálja ki a történteket.
Mint korábban megírtuk, Németh Imre volt agrárminiszter országgyűlésiképviselő-jelöltté való választásakor – sok, állításuk szerint regisztrált párttaghoz hasonlóan – Bácsics Gyulát nem engedték be a taggyűlésre, aki a párt által felfogadott őrző-védők gyűrűjében rosszul lett, és a mentő szállította el.
– Miután a következő, legális gyűlésen mégis megválasztottak, rendkívüli közgyűlést hívott össze a megye, ahol Molnár a felső vezetőknek, a prominens személyiségeknek megmutatott iratokat, amelyek szerint én büntetett előéletű vagyok – fejtette ki Bácsics. „Cigány bűnöző, amilyenekre nincs szükség a pártban.” Erről több jó szándékú, felháborodott megyei vezető értesített telefonon, akik látták az általa összeállított iratokat – fűzte hozzá. – Kérdezem én: hogy jutott hozzá Molnár József az adatokhoz? Milyen alapon tette közzé? Molnár László, az MSZP országgyűlési képviselője, aki most távozott az Orbán-bizottság éléről, ugyanúgy mint én, pénzbüntetést kapott annak idején. Neki lehet, a cigánynak meg semmit? – tette fel a kérdést Bácsics Gyula, hozzátéve azt is: éppen ezért nyílt rasszizmussal vádolja Molnár Józsefet. „Meg akarják akadályozni, hogy Gyurcsány miniszterelnök úr támogatói pozícióba jussanak” – szögezte le.
A lapunknak névtelenül betelefonáló idősebb pártvezető azt állítja: nem csak Bácsics, de más tagok „priuszát” is megismertették velük. A módszer szerinte a Rákosi-időket idézi. Ezért nem mer nyilvánosan fellépni az általa tapasztalt jogsértések ellen. Molnár József kérdésünkre nevetségesnek minősítette a vádakat, hangsúlyozta: a nyomozás hivatott kideríteni az igazságot. Szabó Imre megyei elnököt lapzártánkig nem tudtuk elérni.

Sokkos állapotban van a Palatinuson medencébe fulladt kislány édesanyja