Negyedév után fogták el a gyilkost

Több mint három hónap után fogta el a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint még tavasszal megölt egy idős nőt Gyálaréten – értesült a HavariaPress.

MNO
2005. 08. 01. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Csongrád megyei településen még április 24-én találtak holtan egy 74 esztendős asszonyt. A vizsgálatok megállapítása szerint az idős nő bántalmazás következtében hunyt el, saját lakásában. A megyei főkapitányság ezért emberölés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az elkövető felkutatása érdekében egymillió forint díjat is kitűztek a nyomravezető részére.

A hosszas és aprólékos nyomozás eredményeként, több szakértő bevonása után a rendőrség látókörébe került egy 38 esztendős helybéli férfi. Mint kiderült, a férfi már korábban ismerte a nőt, s a lakásában – munkavégzés céljából – többször is megfordult. Mivel az eddigi adatok azt valószínűsítik, hogy a bűncselekményt a férfi követhette el, a Csongrád Megyei Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását. Az ügyben a rendőrség még tovább folytatja a nyomozást, a részletek felderítése érdekében. Mivel azonban a díjkitűzés további fenntartása szükségtelenné vált, a megyei rendőrfőkapitány visszavonta azt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.