„Négypárti” az MSZP, az SZDSZ és az MDF nélkül

Korábbi jelzésével szemben az MDF sem vesz részt azon a holnapi találkozón, amelyet a Fidesz kezdeményezett. A nagyobbik ellenzéki párt azért javasolta a négypárti találkozót, hogy az Országgyűlés vonjon vissza egy szeptembertől hatályos járulékemelésről szóló jogszabályt.

Szilágyi Kata
2005. 08. 03. 10:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője azzal indokolta pártja távolmaradását, hogy a megbeszélésen a kormánypártok sem vesznek részt, kétpárti találkozónak pedig nem látja értelmét. Herényi Károly úgy vélekedett, hogy a Fidesz javaslata a jogszabály visszavonásáról megfontolandó, de a nyári parlamenti szünetben kivitelezhetetlen. Hozzátette: az MDF nyitott a kis és közepes vállalkozásokat érintő probléma megoldására a parlament őszi ülésszakán.

Mint ismert, a Fidesz augusztus 4-re négypárti egyeztetést és még a nyári szünet idejére rendkívüli parlamenti ülésszakot kezdeményezett a szeptember elsejétől életbe lépő, járulékemelésről szóló jogszabály visszavonása érdekében.

Tállai András fideszes politikus korábban hangsúlyozta: a javaslat nyomán szeptembertől a természetbeni juttatások személyi jövedelemadóval növelt összege után fizetnek járulékot a vállalkozók, 1000 forint után 887 forintot kell majd adózni az eddigi 760 forint helyett. Ez éves szinten 8-9 milliárd forintot vesz ki a munkaadók zsebéből, és több százezer munkavállalót, valamint több tízezer vállalkozót érint majd – fogalmazott a politikus.

Az ellenzéki politikus ismertetése szerint az új jogszabály elsősorban azokat a vállalkozásokat érinti majd hátrányosan, amelyek kollektív szerződésben rögzítették a természetbeni juttatásokat. Aggályosnak nevezte, hogy a személyi jövedelemadó után is kell majd járulékot fizetni, hiszen így sérül az az elv, amely szerint egy dologra csak egy adót lehet kivetni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.