Révész: Az elmúlt 15 év legaljasabb kampányát kezdte az MSZP

Az MSZP az elmúlt 15 év legaljasabb, legszégyenteljesebb negatív kampányát indította el az elmúlt hetekben, ami egy évig fog tartani – hívta fel a figyelmet közleményében Révész Máriusz, a FIdesz-MPSZ szóvivője.

MNO
2005. 08. 02. 16:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus szerint a szocialisták a hatalom elvesztésétől való félelmükben semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, még a legocsmányabb rágalmaktól sem.

Révész szerint az ügyben a legszomorúbb, hogy demokratának tartja magát egy olyan ember, aki minden alap nélkül antiszemitizmussal vádolja meg egy embertársát. Antiszemitizmussal megvádolni valakit, pedig éppen olyan bűn, mint antiszemitának lenni – teszi hozzá a fideszes politikus.

Révész kiemelte: a kormány és az MSZP az elkövetkező egy évben a félelemkeltés minden formájával élni fog. Kétségünk se legyen afelől, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban minden nap lesz valaki, aki tisztességét, emberi méltóságát sutba dobva aljas rágalmakkal illeti majd Orbán Viktort és a Fidesz vezetőit – olvasható a közleményben.

Félelmet és gyűlöletet keltő, megosztó közbeszéd helyett kiegyensúlyozott, az ország érdekeit szolgáló politikára van szüksége ma Magyarországnak – tette hozzá Révész.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.