Május elején egy hónapot adott a pártvezetés a tagsági viszony megerősítésére a demokrata fórumosoknak, a határidőt azonban többször meghosszabbították. A lap hetekkel ezelőtt érdeklődött először arról, hányan erősítették meg tagságukat, ám választ egyelőre nem kapott a nyári szabadságolásokra, összeszámolatlan levelekre hivatkozva. A Magyar Nemzet azonban úgy tudja, hogy az 1998-ban mintegy húszezer „pártkönyvet” magáénak tudó MDF-ben mindössze néhány ezren jeleztek vissza, hogy fenntartják tagságukat, magyarán egyetértenek, azonosulni tudnak a demokrata fórum jelenlegi politikai irányultságával.
Részletek a Magyar Nemzet 2005. augusztus 10-i számában.

Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő