Már bejelentették a rendőrségen azt a demonstrációt, amelyet egri szülők szerveznek Magyar Bálint lemondásáért. A tiltakozók pénteken 11 órára vonulnak az Oktatási Minisztérium elé. Korábban úgy tervezték, hogy a Parlament elé vonulnak, de végül a Szalay utcai épület mellett döntöttek – közölte Csákváriné Veréb Valéria egri középiskolai tanár.
Véleménye szerint Egerből, Pécsről, Sárospatakról és Budapestről is érkeznek majd elkeseredett szülők és pedagógusok a megmozdulásra. Azt tervezik, hogy nyílt levelt adnak át Magyar Bálintnak, amelyben lemondásra szólítják fel.
A tüntetést szervező pedagógus korábban a Magyar Nemzetnek azt mondta: bár egyáltalán nem bíznak a jogorvoslatban, mégsem nézhetik tétlenül, hogy valaki egy egész évfolyam jövőjét teszi kockára, egy korosztály igazságosságról alkotott illúzióit rombolja le, miközben sikeres érettségiről és felvételiről beszél.
Csákváriné nyílt levélben arra kérte a többi, hasonló helyzetben lévő szülőt, hogy lépjenek fel közösen az ellen a miniszter ellen, aki az érintettek szemébe hazudik az idén és a korábban érettségizők esélyegyenlőségével kapcsolatban. A felhívás szerint az idén maturáló diákokat Magyar Bálint először az érettségi botránnyal, majd a felvételi eljárás méltatlanságával csapta arcul.
(Forrás: Magyar Nemzet)

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja