Új médiatestületet hozna létre a Professzorok Batthyány Köre

Erkölcsi felügyelet alá kellene helyezni a médiát, célszerű lenne egy olyan testület létrehozása, amely megvizsgálja és a közvélemény elé tárja, hogy a magyar tömegtájékoztatásban betartják-e az Európában elfogadott szabályokat – jelentette ki Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának elnöke, a Professzorok Batthyány Körének tagja a Klubrádió Kontra című másorában.

MNO
2005. 08. 01. 19:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Professzorok Batthyány Köre által készített nemzetstratégiai dokumentum e témáról szóló fejezetét ismertetve hozzátette: e szabályokat a testületnek valamilyen formában rögzítenie kellene. A politikus hangsúlyozta: a média kontrolljára a tisztességes verseny és a kiskorúak védelme érdekében van szükség. Pálinkás József vázolta azt is: a testület az ORTT-n keresztül fejthetné ki tevékenységét.

Vásárhelyi Mária szociológus az ellenzéki politikussal vitázva a műsorban azt mondta: a média világára vonatkozóan nincsenek különlegesen vonatkozó erkölcsi normák. Megjegyezte: Magyarországon vannak már olyan testületek, amelyek tükröt tarthatnak a média elé, csak az a baj, hogy ezek jelentéseivel senki nem foglalkozik. – A politikának le kéne szállnia azokról a testületekről, amelyek már léteznek – fogalmazott –, így például az ORTT Panaszbizottságáról – mondta. (Klubrádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.