„A mai nap történelmi„ – mondta ma New Yorkban Eric Anderson, a Space Adventures (Űrkalandok) nevű vállalat elnök-vezérigazgatója, aki 2001-ben az első űrturistát, Dennis Tito amerikai üzletembert a kozmoszba eljuttatta. „Az utolsó űrhajós harminckét éve hagyta el a Holdat. Ez már túl régen volt, ideje visszatérni” – jelentette ki az orosz űrügynökség képviselői előtt. Az első utazáson ketten vehetnek részt öt éven belül, talán már 2008-ban, s az utazás turistánként százmillió dollárba kerül majd.
(Forrás: uno.hu)

Rejtélyes tragédia a Dunán – holtan találták meg a férfit