A Borsodi Liga 2. fordulójában két fővárosi derbit rendeznek: az Újpest–Vasas és a Hovéd–Ferencváros meccseket egykor kettős rangadóként játszották le a zsúfolásig tömött Népstadionban. Ma már mindez lassan a múlt homályába vész...
Az Újpest 1955 óta nem szenvedett vereséget az angyalföldiektől hazai pályán. A megfiatalított lila-fehéreknek erőt adhat a múlt heti, Diósgyőr elleni siker, melyet remeklő kapusuknak, Vlaszák Gézának köszönhetnek. Nem léphet pályára az eltiltott Vanczák Vilmos, ám Rajczi Péter visszatérhet a támadósorba. Az átalakított Vasas együttese meglepően sima vereséget szenvedett a nyitányon a Győrtől. Egervári Sándor csapatát emellett sérülések is hátráltatják: Kiss György keresztszalag-szakadást szenvedett, valamint Elek és Rósa sem teljesen egészséges. A mérkőzés érdekessége, hogy több futballista is egykori csapata ellen futballozhat: Molnár, Németh és Waltner korábban lila-fehérben, Tóth Norbert és Erős pedig piros-kékben futballozott.
A vasárnapi matinén az előző bajnokság ezüstérmese, ám a nyáron alaposan meggyengült Ferencváros a Bozsik-stadionban lép pályára. A zöld-fehérek meglepő verséget szenvedtek a fehérvártól az első körben, noha többet támadtak, ám fölényük meddőnek bizonyult. Bognár Zsolt továbbra is sérült, ám Csepregi Richárdra újra számíthat László Csaba vezetőedző. A fiatalokkal felálló Honvéd döntetlent ért el a nyitó fordulóban Sopronban. Aldo Dolcetti csapatában a kapus Takács Tamás újra edzésbe állt, ám pályára még nem léphet vasárnap.
A Hajduk Split elleni parádés Bajnokok Ligája-siker után már a Manchester United ellenében készül a Debrecen, így elhalasztja a soros bajnokiját. Az MTK a pécsieket fogadja, míg Győrbe a REAC látogat. Diósgyőrben lép pályára az első körben az FTC-t legyőző Fehérvár. Csertői Aurél együttesében már nem lesz ott Magasföldi József, aki a cseh Slovan Liberec csapatához szerződött.
A 2. forduló programja:
2005. augusztus 6., szombat:
Újpest FC–Vasas 19
Győri ETO–REAC 19
MTK Budapest–Pécsi MFC 19
ZTE FC–Tatabánya 19
Pápa–FC Sopron 19
Diósgyőr–FC Fehérvár 19
2005. augusztus 7., vasárnap:
Bp. Honvéd–Ferencváros 11:30
(Forrás: nso.hu, origo.hu, MNO)

Elbódították, majd a saját nevükre iratták az idős férfi lakását