Amint azt Gerendai Károly, a rendezvényt szervező budapesti Sziget Menedzsment Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a tervezetthez képest kétszer nagyobb veszteséggel zárt az idén a fesztivál.
A Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány munkatársai, illetve a Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológia szakos diákjai által készített felmérés előzetes eredményei szerint az életkor szerint a Félsziget-résztvevők nagy része tinédzser volt, közel fele 19 éves vagy fiatalabb, további 35 százalékuk 20-24 éves, a többi 17 százalék idősebb, de inkább 30 év alattiak. Az előzetes eredmények alapján látható, hogy a Félsziget-lakók a középosztálybeli, iskolázottabb népesség köréből kerülnek ki.
hvg.hu

Megszólalt az ügyvéd: mi vár a Palatinuson vízbe fulladt kislány édesanyjára?