Gyurcsány Ferenc kormányfő jó, és időben meghozott döntésnek nevezte az áfacsökkentés előrehozását, hogy kevesebbe kerüljenek az üzemanyagok. Újságírói felvetésre, hogy az ellenzék szerint ezt meg lehetett volna korábban is tenni, közölte: az adóról lényegében bármikor lemondhat egy állam, de egyszerre kétfajta követelmény van. Egyik oldalról az államtól kérnek az emberek, a másik oldalról pedig senki sem szeret adót fizetni. Ha mindig azt mondjuk, amit az emberek szeretnének, az nem jó – mondta a miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott interjújában.
Arra a kérdésre, hogy fontos-e Orbán Viktor személye az MSZP szempontjából, hiszen sokat emlegette parlamenti beszédében, elmondta: teljesen világos, hogy a következő választásokon a Fidesz és elnöke, Orbán Viktor a kormánypártok vagy a kormányfő kihívója lesz. Hozzátette: a parlament a helye a vitának, ahol kormány és ellenzéke szembesítik egymást gyengeségeikkel, és számon kérik azt rajtuk.
A Budapest Airport Rt. magánosítása kapcsán közölte: az állami tulajdon önmagában nem jó, a repülőtér azonban állami tulajdonban marad, viszont a fejlesztés lehetőségét és kötelességét odaadják valakinek. Hozzáfűzte: ez egy 100 milliárdot meghaladó fejlesztési program, és aki majd kibérli 75 évre a Ferihegyi repülőteret, az fogja élvezni a hasznát. Megtarthatjuk a Ferihegyi repülőteret, hogy fejlesztésre tőke jöjjön, de akkor hol lesz a környéknek a légiközlekedési központja? Lemaradunk, mint a borravaló – mondta. Újságírói kérdésre, miszerint nem lehetséges-e, hogy a magyar államnak is megérné, ami a befektetőnek megéri, közölte: nem az a kérdés, hogy megérné-e befektetni. Szerinte azért versengünk, mert nincs más választásunk – tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarokkal kapcsolatban leszögezte: bátor reálpolitikát szeretne folytatni. Nem szeretne menekülni a felelősség alól, mivel szerinte megoldást kell hozni, amelyet a határon belül és kívül, illetve Európában is támogatnak. A kormányfő úgy véli, bátor álmok kellenek, de a megvalósításnál végig kell gondolni, hogy mire van képességünk és támogatottságunk. Hozzátette: igaza van a köztársasági elnöknek, hogy ez egy fájdalmas történet. Ugyanakkor szerinte nem szabad kinyitni egy sebet, mert utána elfertőződhet. Közölte: tudja, hogy a határon túli vezetők nem mondhatnak le erről az igényről, mert elsodorná őket a népharag. Úgy véli: az érdekek türelmes összeegyeztetése vihet előre.
Németh Zsolt szerint a bátor reálpolitika helyett megfontolt, elvi politika kell a határon túli magyarok ügyében. A Fidesz külpolitikai kabinetvezetője kiemelte: annyiban bátornak is tekintheti a kormányfő politikáját, hogy felrúgta a határon túli magyarok kérdését övező nemzeti konszenzust, és szembeállította Magyarországot a határon túli magyarokkal. Németh Zsolt megjegyezte: ha a szocialista politika nem csonkította volna meg a státustörvényt, akkor ma nem kellene egy új, görög típusú igazolvány kibocsátásán gondolkodnia.
(Magyar Rádió, MTV Teletext)