Még kevesebbet juttatnak a koraszülött mentésre

Radikálisan csökkentették a koraszülött mentők támogatását arra hivatkozva, hogy az állam szerepét majd magánszemélyek veszik át. A civileknek azonban nincs annyi pénzük, hogy pótolják a megvonást – számolt be a Magyar Rádió.

MNO
2005. 09. 13. 11:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig sem az Egészségügyi, sem a Pénzügyminisztérium, sem a parlament egészségügyi bizottsága nem érdeklődött, bár az alapítvány tájékoztatta őket a gondjaikról. Hétfőn azonban a kancellária arra kérte a kuratórium elnökét, hogy fáradjon be és adjon tájékoztatást a kialakult helyzetről.

Zeizler Ágnes, a Magyar Koraszülött Mentő Közalapítvány szervezési irodájának vezetője elmondta, hogy erre az évre körülbelül még egy 30-40 millió forint lenne az, ami megoldaná a problémáikat és az elkövetkező évben legalább 50 millió.

– Míg 2003-ban 420 millió forint állami támogatást kaptunk, 2004-ben 350-et és erre az évre pedig csak 270-et – mondta Zeizler Ágnes. Radikális mértékben csökkentették a támogatásunkat arra várva, hogy majd állampolgári segítségből zúdul ránk a pénz – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.