A miniszterelnök ugyanis keleti szomszédunk államnyelvén akarta bejelenteni: röstelli, hogy elmulasztott személyesen gratulálni Erdély elcsatolásához a múlt évben, december 1-jén Bukarestben román kollegájának, ám e célból tervezett, gesztusértékűnek szánt villámlátogatása elmaradt a népszavazással kapcsolatos, sürgős agitációs teendői miatt.
A jó felkészítésnek köszönhetően még a tolmácsok és szakfordítók is összezavarodtak: azt hitték, hogy „Minek a magyaroknak Erdély” című nyilatkozat szövege egy helyi nacionalista szervezet képviselőjének hozzászólását rögzíti.
A közös kormányülést követő koccintáson viszont, melyen Gyurcsány az elődje által javasolt finom koktélokat fogyasztotta vendéglátóival, könnyedén odaszólt: vigyétek csak. Egyes hírmagyarázók szerint a pincéreknek mondta, ám mások félőnek tartják, hogy a román fél esetleg mást értett szavai alatt.
(Figyelem! A Kamu Hírügynökség tájékoztatja előfizetőit és olvasóit, hogy az álhírek minden valóságalapot nélkülöznek.)
Gyurcsány Medgyessytől vett románnyelv-órát
Elődjétől, Medgyessy Pétertől vett románnyelv-órákat Gyurcsány Ferenc romániai tárgyalásai előtt – tudta meg a Kamu Hírügynökség.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!