Martos Gábor: Minta-hét

Martos Gábor: Hogy, hogy nem, de az elmúlt hét valahogy pont olyanra sikeredett, hogy mint az a bizonyos állatorvosi ló, szinte minden ismérvet felvonultatott, ami csak jellemezheti egy (az) ország életének egy adott szegmensét. Persze ha most bárki is azt hiszi, hogy én most arra gondolok, amivel a hazai sajtó jórészt tele volt egy hétig, hogy ugyanis ki hol mit és főleg hogy mikor mondott a nemzeti ünnep alkalmából, vagy hogy kinek ki a milyen fokú rokona (konkrétan a felesége nagyapja; illetve hogy ezzel kapcsolatban akkor szerintem konkrétan ki milyen fokú rokonának a mijébe menjen), vagy hogy ki mennyit költött mire az állam pénzéből, vagy hogy ezzel kapcsolatban is akár melyik bizottság melyik fele kiről mit állapított meg, vagy hogy kinek milyen madárra nincs engedélye (nem is annyira a szó járvány, mint sokkal inkább szobor értelmében), vagy hogy ki szakított kivel (itt meg mondjuk nem annyira a villalakók-médiasztárok-szappanopera-szereplők minden jó ízlést feneketlenül elnyelő bulvár-háromszögében, mint inkább, ahogyan ezt régebben szokták volt előszeretettel mondogatni, pártvonalon), hát az nagyon téved, ezekkel ugyanis én már régóta nem óhajtok foglalkozni, annál is kevésbé, mert úgy vélem, hogy nemcsak engem nem érdekel, de – a politikusok és az újságírók egy jelentős részének (ál)szent meggyőződésével szöges ellentétben – az ország azért még mindezek ellenére normálisnak megmaradt nagyobbik részét sem.

(Népszava, 2005. október 31.)