Kár lenne az adórendszer felforgatása
György László szerint az ajánlásokban vannak negédes baloldali gondolatok, például a rezsivédelem jövedelemhez kötése és az alacsony keresetűek szja-terhének csökkentése. A csomag fő iránya azonban:
1. még jobban terhelni a világszerte agyonadóztatott, társadalmainkat a hátán cipelő középosztályt;
2. a szegényeknek háló helyett halat adni;
3. tehermentesíteni a multinacionális nagyvállalatokat és a pénzügyi szektort;
4. spórolni a közszférában dolgozókon.
– A „legszebb” pedig az, hogy a termelékenység növekedését meghaladó béremelkedést tartják az egyik legnagyobb problémának, ahogyan Kármán András pénzügyminiszter is. Szerintük az elmúlt négy év túlzott béremelkedése hozzájárult a magyar inflációhoz. A kampányban még túl alacsonynak tartott bérek most már túl magasnak számítanak – írta György László.
Az Eurostat szerint ugyanakkor 2010 és 2025 között a magyar családok rendelkezésre álló jövedelme a harmadik legnagyobb ütemben nőtt az EU-ban, a minimálbér vásárlóereje pedig több mint megduplázódott. Persze a bérekből sosem elég.
– Nem értik, nem akarják érteni sem az Európai Bizottságnál, sem az IMF-nél, sem az új kormány gazdaságpolitikai műhelyeiben, hogy a magyar adórendszer 2010 óta a spekulánsok adóztatásával progresszív, és így teszi a legtöbbet a szegényekért és a középosztályért – emelte ki az egyetemi docens.
A dolgozni képes segélyből élőknek munkát ad. Az adót csaló vállalkozóknak csökkenti az adóterhét, miközben digitalizációval nehezíti az adóelkerülést. A válságokon vagy nyereségátcsoportosításon nyerészkedő globális cégeket különadókkal sújtja.
– E körök megadóztatásából 2026-ban több mint 4000 milliárd forint többletbevétele keletkezik a magyar államnak. Ebből jut a dolgozó, gyermeket nevelő és vállalkozó középosztály támogatására, tehermentesítésére. Ezért növekedhettek 2010 óta az Eurostat szerint nálunk a harmadik leggyorsabban a bérek, ezért csökkenhetett a harmadik leggyorsabban a szegénység, és a leggyorsabban a gyermekszegénység – ismertette.
























