Levélben fordult a miniszterelnökhöz az irányított betegellátási rendszer szakmai igazgatója, aki azt szeretné elérni, hogy a rendszerben gyógyító 1500 háziorvos is pályázhasson jövőre a gyógyszer-megtakarításokra és a betegségek megelőzésére szánt költségvetési pénzforrásokra. Somlai András úgy véli, a rendszerben ellátott biztosítottak ugyanis nem zárhatók ki a közpénzek felhasználásából.
Rácz Jenő egészségügyi miniszter szerint azonban a modellkísérletben gyógyuló biztosítottak nem élvezhetnek elsőbbséget a többi, mintegy 8 millió biztosítottal szemben. A szaktárca vezetője november elején a Napi Online-nak arról számolt be, hogy bár az irányított betegellátási rendszer (ibr) modellként megszűnik, az ilyesfajta ellátási módot nem tiltják meg, ugyanakkor az ellátók sem a prevenciós, sem a szervezési díjra nem számíthatnak 2006. január 1-jétől. Rácz Jenő ugyanakkor a modellkísérlet kedvező tapasztalatait megőrzendőnek és hasznosítandónak tartja. Hasonlóképp nyilatkozott a minap Vojnik Mária, a szaktárca államtitkára, aki szerint a kormány előtt lévő egészségügyi törvénymódosítás az irányított betegellátási rendszert is érinti. Elmondta: az 1999-ben indított modellkísérletet 2004–2005. évben az Állami Számvevőszék és a tárca is értékelte, majd megszületett az a döntés, miszerint a modellkísérletet le kell zárni. A törvényjavaslat a lezárt modellkísérlet tapasztalatait felhasználva hozza létre az irányított betegellátási rendszert – tette hozzá.
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal továbbra is ellenzi az irányított betegellátási rendszer folytatását, illetve kiterjesztését; mondván az diszkriminálja az ellátásban szereplő betegeket – ismertette Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke a kerekasztal határozataiban foglaltakat tegnap Budapesten. A NEK szerint nem lehet rendszerként működtetni a modellkísérletet, a helyes út az lenne, ha a pozitív tapasztalatokat hasznosítanák a teljes egészségügyi ellátórendszerben. Annak érdekében, hogy az irányított betegellátási rendszer ne valósulhasson meg, a NEK Sólyom Lászó köztársasági elnökhöz és az Allkotmánybírósághoz fordul. Az irányított betegellátási modellkísérletről szó esett Gyurcsány Ferenc kormányfő, Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke és Rácz Jenő egészségügyi miniszter szerdai megbeszélésén is, melynek során az irányított betegellátási modellkísérlettel kapcsolatban elhangzott, hogy az megszűnik mint modellkísérlet, de esetleg egy kormányjavaslat lehetőséget adna a folytatásra.
Az irányított betegellátási (modellkísérlet) rendszer 1999-ben indult civil kezdeményezésként azzal a céllal, hogy javítsa az egészségügy szakmai és költséghatékonyságát, a betegellátás minőségét, és különböző, a rendszerbe bekapcsolódó házi orvosok mögé egyfajta menedzsmentet állítson. Az immár hat éve működő irányított betegellátási modellként ismert rendszer „előéletéhez” hozzátartozik, hogy azt többször is bírálta az Állami Számvevőszék. Az idén márciusban nyilvánosságra hozott vizsgálatból kiderül, a számvevőszék legfőbb kifogása a modellkísérlet ellen, hogy úgy kezdett bele az ország, és költött rá hét év alatt csaknem 50 milliárd forintot, hogy nem volt meg a megfelelő előkészítés és szakmai vita, pedig mintegy kétmillió ember vesz részt benne. Megállapították, jelenlegi formájában nem folytatható a modell működtetése, továbbá azt is problémásnak találták, hogy az egészségügyi rendszer reformját a modell kiterjesztésével próbálták megvalósítani.
A tavasz 14 pillanata: Orbán Viktor második negyedéve képekben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!