A Turisztikai Világszervezet (WTO) legfrissebb adatai szerint 2005 első hét hónapjában a nemzetközi turistaérkezések száma 5,9 százalékkal nőtt, és elérte a 460 millió főt. Az idei év első hét hónapjában a világ turizmusa lassuló növekedést mutatott: míg az év első négy hónapjában a nemzetközi turistaérkezések száma 9 százalékkal bővült, május-július között az emelkedés mértéke 4 százalék volt. Ennek oka lehet, hogy a főszezonon kívüli utazások száma nagyobb mértékben emelkedik. A közép- és kelet-európai országokban a diszkont légitársaságok térnyerése a kiutazó forgalmat is nagymértékben befolyásolta, ami a belföldi turizmust több országban negatívan érintette. Összességében elmondható, hogy a világ turizmusát az elmúlt évek hullámzó változásait követően stabilabb növekedés jellemzi.
A lassuló ütemű növekedés jelei Magyarország turizmusában nem mutatkoznak meg. Itt 2005. január-áprilisában 1,8 százalékkal, május-szeptemberben 6,6 százalékkal több külföldi látogató érkezett, mint az előző év azonos időszakában. 2005. január-szeptember között a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek mintegy 5,5 millió vendéget fogadtak, akik 15,8 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon: a vendégek száma 4,6 százalékkal, a vendégéjszakák száma 1,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Magyarország beutazó turizmusában az európai küldő piacok játszanak kiemelkedő szerepet, így a kontinens országainak keresleti és kínálati trendjei a magyarországi turizmust jelentősen befolyásolják.
Az év első hét hónapjában több desztinációban a német vendégforgalom csökkenését regisztrálták. Nagy-Britanniában a diszkont légitársaságok térnyerése a kiutazó és a beutazó forgalmat is pozitívan befolyásolta. Az észak-európai országokban a nyári időjárás nem kedvezett a belföldi, illetve a régión belüli utazásoknak, ezért emlekedett a régióból történő kiutazások száma.
Az utazási kedvet a terrortámadások és az egyre gyakoribbá váló természeti katasztrófák nem érintik jelentősen. A WTO előrejelzése szerint a nemzetközi turistaérkezések száma idén 5,7 százalékkal nő. Európa turizmusa 4,2-kal bővül. A világ turizmusának idei alakulását a magas olajárak erőteljesen befolyásolják. Az üzemanyagár növekedését a szolgáltatók egyelőre nem hárítják át az utasokra, hosszú távon azonban a magas olajárak a fogyasztói árakban is meg fognak mutatkozni. Az euró-dollár árfolyam alakulása és a gazdasági növekedés lassulása a turizmus növekedését ugyancsak fékezni fogják – jósolja a WTO.
Harmincéves a Draconian Times, a rock sötét katedrálisa















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!