Hétfőn az országgyűlésben, kedden reggel pedig a Magyar Rádióban hibáztatta a miniszterelnök Orbán Viktort, amiért az energiatermelők nyereségét nem lehet korlátozni és az árakat szabályozni, mert 2001-ben megszavazta a villamos-energia törvényt.
A törvény kimondja: a gazdasági miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben megállapítja a villamos-energia ellátásban alkalmazott hatósági árakat, díjakat, valamint az áralkalmazási feltételeket.
Halzl József, aki 2001-ben a Magyar Villamos Művek igazgatósági tagja volt, a Magyar Rádiónak elmondta, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium 107/2003-as rendelete már nem sorolja a hatósági ármegállapítás keretébe tartozó árak közé, tehát kiveszi a hatósági ár kategóriájából a Magyar Villamos Művek és erőművek között árat. Tehát 2004 január 1-jétől, amikor ez a rendelet életbe lépett, nem tartozik a hatósági árszabályozásba ez a fontos tétel – jelentette ki Halzl, aki a megerősítette: az MVM és az erőművek közötti árkapcsolatra vonatkozó rendeletet 2003 decemberében hozták, azóta ezt a dolgot hatósági ár szinten nem lehet kezelni.
(radio.hu)

Ezért érintette nagyon rosszul a Tiszát, hogy kikerültek a támogatóik adatai a nyilvánosságba