George Bestnek csak órái vannak hátra

George Best orvosai szerint a volt aranylabdás futballista órái meg vannak számlálva.

MNO
2005. 11. 25. 9:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kezelőorvosa, Roger Williams kijelentette: arra számított, hogy a Manchester United volt sztárja már a reggelt sem éli meg, de rendkívül erős szervezete van.

„Már nem érez fájdalmat, lélegeztető gép tartja életben” – mondta a doktor. Williams hozzátette, hogy Best vérnyomása is nagyon alacsony, és már csak órái lehetnek hátra.

A kórház másik, Best kezelésében résztvevő orvosa, Akeel Alisa kijelentette: szeretnék, ha túlélné ezt a periódust, de erre kevés z esély.

A Manchester United korábbi labdarúgója október elsején megfázással került kórházba, ahol azonban az állapota egy vesegyulladás és belső vérzés következtében nagyon leromlott, pár napig életveszélyben is volt. Az 59 éves Best ezt követően hazamehetett, ám múlt pénteken rohamosan súlyosbodott az állapota, ezért újra kórházba került. Best alkoholfüggő, 2002-ben csak májátültetéssel tudták megmenteni az életét.

(Forrás: bbc.co.uk)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.