Kormányválsághoz vezethet a szlovák megfigyelési botrány

Váratlan fordulat a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja, illetve politikusai ellen irányuló állítólagos lejáratási botrányban. Már nemcsak az MKP vádolja a titkosszolgálatot - közli a Magyar Rádió.

MNO
2005. 11. 05. 17:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bizonyítékok kerültek napvilágra, amelyek szerint Simon Zsolt földművelésügyi minisztert lehallgatta, illetve megfigyelés alatt tartotta a szlovák titkosszolgálat – mondta az egyik kereskedelmi rádióban Viliam Sobona, a parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának ellenzéki elnöke és hozzátette: máris összehívta a testületet, hogy tisztázzák: a miniszter megfigyelése, illetve lehallgatása milyen körülmények között történt.

Sobona egyébként megdöbbenésének adott hangot. Mint mondta, az agrártámogatási rendszer körüli vizsgálódás nem ok arra, hogy a titkosszolgálat lehallgassa a minisztert.

Bugár Béla, a kormányon lévő MKP elnöke egy héttel ezelőtt egy tévéműsorban azt mondta: alapos oka van feltételezni, hogy a szlovák titkosszolgálat pártja lejáratásán dolgozik. Ha ez beigazolódik, a titkosszolgálat vezetőinek távozniuk kell, különben az MKP kilép a kormánykoalícióból – erősítette meg korábbi fenyegetését Bugár. Már megkereste a szolgálat igazgatóját, de Mikulás Dzurinda miniszterelnököt is.

Magyar Rádió

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.