Januártól korlátozás lép érvénybe az adómentesen adható béren kívüli juttatásokra. Az új szabályozás értelmében, ha bizonyos adómentes javadalmazások összege átlépi az évi 400 ezer forintot, akkor a limiten felüli rész a természetbeni juttatások módjára adózik, azaz 88, 76 százalékos adó és járulékteher rakódik rá. Mivel a juttatások rendszerének vannak olyan, a korlátos körbe tartozó hozzájárulásokon kívüli elemei is, így ezen túl a cégeknek tételesen és személyenként nézni kell azt is, hogy az alkalmazott melyik juttatásból mennyit vett igénybe, és hogy túlhaladta-e már az adómentes limitet.
Ahhoz, hogy az adóhatóság vizsgálatakor az adott vállalat igazolni tudja, jogkövetően járt el a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban, rendelkeznie kell ilyen kimutatással minden munkavállaló béren kívüli javadalmazásáról. A szóban forgó új jogszabálynak a bérjellegű és béren kívüli juttatásokat nyilvántartó programok folyamatos fejlesztésével lehet megfelelni – vélik szakértők, mindez azonban extra feladatok elé álíltja az érintetteket.
(Világgazdaság)
Meglepő kimutatás az országok készpénzhasználatáról – ezt kevesen gondolták volna















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!