Welt am Sonntag (wams.de)
A konzervatív napilap vasárnapi kiadásában arról számol be, hogy Matthias Platzeck, brandenburgi miniszterelnök és az SPD leendő elnöke nyáron átvett egy orosz kitüntetést anélkül, hogy megbizonyosodott volna, hogy ki adja, és korábban kiket tartottak érdemesnek ezen elismerésre.
Júniusban az egykori és mai titkosszolgálati tisztek által vezetett Biztonsági, Védelmi és Jogállami Kérdések Akadémiája (ABOP) Platzecket kitüntette a Nagy Péter-díjjal. Különösen pikáns a díjban már korábban részesített személyek listája: pl. a háborús bűnös Radovan Karadzic, az orosz Liberál-Demokraták fasisztoid vezére Zsirinovszkij, az utolsó KGB főnök Krjucskov, aki 1991 puccsot hajtott végre Gorbacsov ellen, valamint a fehérorosz diktátor Lukasenko.
Platzecket júniusban az orosz követségen tüntették ki, közölte a brandenburgi kancellária. A kitüntetést június 22-én vette át Platzeck személyesen a nagykövettől, amiért a német vereség alkalmából számos ünnepséget szervezett. Az akadémiáról és annak kitüntetési gyakorlatáról a „megtiszteltetés” előtt a brandenburgi miniszterelnök nem tájékozódott.
Amúgy az ABOP jelenlegi elnöke az egykori KGB tábornok Viktor Sevcsenko, aki korábban a rakétafegyvernem kémelhárítását irányította.
Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (faz.net)
A konzervatív napilapban „Ilyen sok SPD még soha sem volt” címmel készített interjút a koalíciós szerződést bíráló CDU politikussal, korábbi frakcióvezetővel Friedrich Merzcel.
A CDU pénzügyi szakértője keményen bírálta a kereszténydemokraták és az SPD koalíciós szerződését, és a kijelölt kancellárt, Angela Merkelt személyében is támadta. (Merz és Merkel személyes viszonya azóta számít különösen rossznak, amikor a pártelnök-asszony riválisát erővel távolította el a frakcióvezetői székből. K.L.). „Nem tudom ebben a koalíciós szerződésben a CDU keze nyomát felismerni,” nyilatkozta a volt frakcióvezető. Merz szerint, súlyos hiba, hogy Merkel feladta az üzemi szövetségek koncepcióját is. ( Nem országos (bér)tarifákat alkalmaznának, hanem az üzem gazdasági helyzetének megfelelően állapodnának meg az adott üzemben a bérezésről, a munkaidőről, stb. K.L.) „Átkozottul magas árat fizetünk a kancellári hivatalért.” A volt frakcióvezető szerint a kereszténydemokraták néhány nappal a választás után minden kérdésben az ellenkezőjét mondják annak, amit korábban hasznosnak tartottak.
„Pokolian kell vigyáznunk, hogy a gazdasági és pénzügyi politikában érthetően jelenjünk meg. Ellenkező esetben ez a koalíció hosszútávon az SPD stratégiai előnyévé és a CDU jelentős hátrányává válhat.” Mindenesetre a kereszténydemokraták sokkal súlyosabb programatikus veszélyek előtt állnak, mint a szociáldemokraták. Merz károsnak nevezte az úgynevezett gazdagadót is: „Az adópolitikáról elmondható: Ilyen sok SPD még soha sem volt.”
A hannoveri pénzügyi szakember Stefan Homburg szintén bírálta ezt az adót. A Frankfurter Allgemeinen Sonntagszeitungnak adott nyilatkozatában Homburg – aki Merkel tanácsadói közé tartozik –, a „gazdagadót” a koalíciós szerződés erkölcsi és gazdasági mélypontjának nevezte: „Nyilvánvaló: egy olyan országban, ahol korábban „zsidóadót” szedtek, nem létezik semmilyen gátlás, ami a stigmatizáló címkézéstől óvna.”
Még az adópolitikai bejelentéseknél is lehangolóbbnak tartja a munkaerőpiaci perspektívákat. Homburg számára a koalíciós szerződés a két párt munkaerőpiaci „kapitulációjáról és tehetelenségéről” szól. A keynesiánus ihletésű befektetési program Homburg szerint egy „teljesen érhetetlen és mindenhatósági és irányítási őrületet” szimbolizál.
Welt am Sonntag (wams.de)
A konzervatív napilap vasárnapi kiadásában Richard Herzinger Egy egész generáció vész el című írásában próbálja meg összefoglalni a franciaországi lázongások tanulságait.
A lázongók mindenféle politikai cél és felismerhető szervezeti háttér nélkül garázdálkodnak. Pontosan a kilengések, melyek semmilyen szociális, politikai, vagy kulturális sémába sem illenek, teszi őket annyira szokatlanná és kiszámíthatatlanná. „Ezek a fiatalok rendkívül veszélyesek”, véli Pascal Bruckner, író-filozófus, az ország egyik vezető értelmiségije, „hiszen nincs semmilyen erkölcsi mércéjük és gátlásuk. Ugyanúgy űzik az erőszakot, mint a számítógépes játékokat”.
Az anyagi károknál is nehezebb megbecsülni azokat a veszteségeket, melyeket a lázongások az állam és a társadalom önképén okoztak. Az elővárosi gettóharcok már évek óta léteznek –lassan már kezdenek a franciák hozzászokni a jelenséghez. A legfrissebb összecsapások mégis komoly döbbenetet váltottak ki. „Pedig a probléma feszítő ereje már 20 éve ismert”, panaszolja Raphaëlle Bacqué, a Le Monde főszerkesztő-asszonya. A többnyire a Maghrebből és Fekete-Afrikából érkező bevándorlók által lakott elővárosokban, melyeket negyven évvel ezelőtt a semmi közepén húztak fel és később magukra hagytak, a francia köztársaság szabályai és értékei elveszítették érvényességüket. Clichy-sur-Bois-ban, ahol a mostani lázadások elkezdődtek, a 15-24 év közöttiek 37 százaléka munkanélküli.
A lázongók általában magukat a rasszizmus áldozatainak tüntetik fel. De a zsidók, a homokosok, feministák elleni gyűlöletbeszéd a tüntetések állandó kísérőivé vált.
A vallási indokokat a tettesek csak ürügyként használják, hogy puszta rombolási kedvüket valamivel leplezzék. A mintegy 5 millió muzulmán és a gettókban élő fiatalok integrációja – szakértők szerint – két egymástól teljesen eltérő folyamat.
Persze rendelkeznek a mostani összecsapások némi iszlamista háttérrel. Az iszlamista csoportok a kaotikus viszonyok közötti egyetlen rendfenntartó erőnek ajánlkoznak. Ők egyelőre toborozni kívánnak és nem mozgósítani. Az iszlám-szakértő Jean-Pierre Milelli szerint e csoportoknak a deklasszált fiatalok ideális toborzási hátteret jelentenek. Egy egész bevándorló generáció többsége már minden integrációs politika számára elveszett. Nem nehéz előre jelezni: ez mind súlyosabb konfliktusokat jelent az egyre agresszívebben reagáló többségi társadalom és e fiatalok között.
Az erőszakhullám felerősíti a francia társadalom önértékelési válságát. Franciaország a nemet mondók országává változott. Az iraki háború elleni vétó, az EU által a kereskedelem liberalizálására tett javaslatára adott nemleges válasz, az uniós alkotmány elvetése – Franciaország csak azt mondja meg, amit nem akar. Ami hiányzik, az főként a jövőre vonatkozó pozitív vízió. Mindent a változástól való félelem ural, a „jelentőség elvesztéstől való félelem”, mint Pascal Bruckner fogalmaz. A globalizáció és a gazdasági modernizció számukra fenyegetést jelent, amit dühödten visszautasít. „Ennyiben”, fogalmaz Bruckner szarkasztikusan, „az elővárosi randalírozók tipikus franciák: nem akarnak dolgozni, de mindent az államtól követelnek.”
origo.hu
Ki lehet a Soros-ügynök Magyar Péter pártjában?
