Orbán: A gazdákon nyerészkedők luxusprofitját le kell törni

A Fidesz leendő agrárprogramjának egyik legfontosabb eleme az, hogy nem csökkenhet a gazdáknak járó uniós támogatás –jelentette ki Orbán Viktor. A program elemei közül kiemelte, hogy a „föld a magyaroké, a gazdáké” legyen, valamint azt, hogy le kell törni a gazdákon nyerészkedők luxusprofitját.

MNO
2005. 11. 26. 12:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Olyan kormányt akarunk, amelyik nem járul hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió agrártámogatási rendszerét úgy alakítsák át, hogy kevesebb jusson a magyar gazdának, mint amennyi eddig jutott” – mondta a Fidesz elnöke a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) hódmezővásárhelyi kongresszusán az MTI jelentése szerint.

A leendő program második pillére: a föld a magyaroké, a föld a gazdáké – szögezte le a politikus. Orbán Viktor hangsúlyozta, a családi gazdaságokat továbbra is támogatni kell, törvényt kell alkotni erről. „A gazdákon nyerészkedők luxusprofitját le kell törni” – mondta a pártelnök. Orbán szerint a gazdáknak tulajdont kell szerezniük a feldolgozóiparban és az élelmiszer-kereskedelemben, különben mindig luxusprofitot fognak besöpörni a gazdákon, ha nem veszik kézbe ezeket az ágazatokat is.

A következő választások után – tekintettel az ország nagyon nehéz helyzetére – nem egyszerűen pártkormányt kell alakítani, hanem nemzeti kormányt – jelentette ki Orbán Viktor. Egy nemzeti kormányban ott a helye a magyar gazdák képviselőinek is – fűzte hozzá. „Minden gazdaellenes vagyoni döntést, amelynek az a célja, hogy a magyar gazdákat meggyengítse, a lábuk alól a talajt kihúzza, annulálni fogunk”– jelentette ki a politikus.

Orbán Viktor arra kérte a jelenlevőket, legyenek a Fidesz szövetségesei az elkövetkező néhány hónap küzdelmében. „Ha a vidék azt akarja, hogy a vidéknek súlya legyen, hogy szavának befolyása legyen, akkor részt kell vállalnia az első számú döntésben, ez pedig a választásokon való részvétel” – jelentette ki a politikus, hozzátéve: a választási győzelem első számú feltétele, hogy a magyar vidéken a választási részvétel ugyanolyan magas kell legyen, mint a fővárosban.

A politikus azt kérte a magyar gazdáktól, „álljanak a magyar vidék élére, mozgassák meg az embereket, kopogtassanak be mindenhova. Akik úgy gondolják, változtatni kell, azok mozgósítsanak energiákat és erőket”
(Forrás: radio.hu).

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.