Sólyom László köztársasági elnök Barcelonába utazik

Barcelonába utazik Sólyom László köztársasági elnök és Somogyi Ferenc külügyminiszter, jelenti a CENA hírügynökség. A köztársasági elnök november 27-én és 28-án részt vesz az euromediterrán országok állam- és kormányfőinek Barcelonában megrendezésre kerülő csúcsértekezletén.

MNO
2005. 11. 25. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar köztársasági elnök és Somogyi Ferenc külügyminiszter előreláthatólag munkamegbeszélésen vesz részt, amelyet A közel-keleti békefolyamat, a civilizációk szövetségének kezdeményezése címmel rendeznek.

Sólyom László köztársasági elnök vasárnap díszvacsorára hivatalos I. János Károly spanyol királyhoz, az Albeníz-palotába. Hétfőn János Károly spanyol király megnyitja az euromediterrán csúcsértekezletet, amelyen plenáris ülésre is sor kerül Tony Blair brit miniszterelnöknek, az EU soros elnökének vezetésével. Sólyom László köztársasági elnök és Somogyi Ferenc külügyminiszter részt vesz a Pasqual Maragall i Mira, a katalán autonóm kormány elnöke és a Joan Clos, Barcelona polgármestere által adott ebéden, áll a jelentésben.

(reggel.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.