A Jobbik szerint az utóbbi időben a légi közlekedés három szegmensét érintő privatizációs botrányok rendkívül súlyos morális válságba sodorták a Malév, a Budapest Airport és a HungaroControl munkavállalóit.
Olyan személyektől, akik folyamatosan azért aggódnak, hogy lesz-e munkahelyük, számít-e rájuk a munkáltató, nem lesznek-e anyagi és egzisztenciális problémáik, azoktól nem lehet elvárni, hogy hatékonyan, kizárólagosan a feladataikra koncentráljanak. Az elbizonytalanodott munkaerő figyelme ugyanis csökken, gyakran hibázhat – olvasható a Jobbik közleményében.
A légi közlekedésben a legkisebb hiba is súlyos következményekkel járhat – hangsúlyozzák, hozzátéve: ezért megengedhetetlen, hogy a jó szakemberek az állandó létbizonytalanság miatt ne csak a munkájukra koncentráljanak.
A sorozatos privatizációs botrányok, kaotikus állapotok,
sztrájkkészültségek állandósuló, fokozott stressz alatt tartják a
munkavállalókat, így képtelenek a feladataikat kellő mértékben ellátni. A kialakult helyzetért Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Kóka János minisztert terheli a felelősség, ezért a Jobbik feljelentést tett ellenük – olvasható a közleményben.
Ötven százalékos emelés a falusi csoknál
