Hazánkban évente átlagosan 1300-an halnak meg közlekedési balesetekben, s mintegy húszezren sérülnek meg. Drasztikus intézkedések nélkül Magyarország valószínűleg nem lesz képes teljesíteni az Európai Unió úgynevezett fehér könyvében megfogalmazott követelményt, azt, hogy 2010-re a tagállamoknak a felére kell csökkenteni a közúti tragédiák halálos áldozatainak számát. Ezért a Belügyminisztérium után a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) is elkészítette a maga tervezetét az ország közlekedésbiztonságának javítására – cikkezik a Népszabadság.
Magyarországon a halálos kimenetelű közúti balesetek 45 százalékáért a gyorshajtás okolható. A GKM kormány-előterjesztése értelmében 2006. második fél évétől csakis ABS-szel szerelt új autókat lehetne forgalomba hozni Magyarországon. Az Európai Autógyártók Szövetsége már korábban vállalta, hogy 2006. július elsejétől a 2004-ben csatlakozott országokban sem értékesít blokkolásgátló nélküli autókat. Az intézkedés így csak a közösségen kívüli autógyártókat érintené. A GKM számításai szerint az ABS utólagos beszerelésével átlagosan 70-100 ezer forinttal drágulnának az autóik.
Már május végétől minden 3500 kilogrammnál kisebb gépkocsinak kötelező tartozéka lenne a tűzoltó készülék, amitől az ütközések során keletkező tűz okozta halálozások számának drasztikus csökkenését várják. A gyalogosok és a kerékpárosok védelme érdekében a tárca felveti a láthatósági mellény (fényvisszaverő mellény) és fejvédő sisak használata kötelezővé tételének lehetőségét is. Ezt az elképzelést erős fenntartásokkal fogadták azok a közlekedésbiztonsági szakemberek, rendőrök, akik az elmúlt évtizedekben azt nem tudták elérni, hogy sötétedés után csakis szabályosan kivilágított kerékpárral közlekedjenek az emberek – írja a lap.
Lakott területen kívül az utasok számára is kötelező lesz a biztonsági öv használata a buszokon – legalábbis azokon a korszerű járműveken, amelyekre azokat gyárilag felszerelték. A GKM elképzelései között szerepel továbbá egy „közlekedésbiztonsági úthálózat-menedzsment kialakítása, amelynek a célja a baleseti gócpontok, a nagy kockázatú útszakaszok felmérése. Az előterjesztésből nem derül ki, hogy miért van erre szükség, amikor a rendőrség – mint arról az ORFK az elmúlt években több sajtótájékoztatón is beszámolt – pontos nyilvántartást vezet a legveszélyesebb utakról, útszakaszokról és kereszteződésekről. Ám, amikor a különösen balesetveszélyes utak vagy kereszteződések lezárását, átalakítását kezdeményezik, az adott út kezelője pénzhiányra vagy a kialakult közlekedési szokásokra (a közlekedők igényére) hivatkozva, rendre elutasítja a kérelmet.
A GKM továbbá megteremtené a magántőke bevonásának a lehetőségét a sebességmérésbe. A Népszabadság információja szerint ugyanakkor a bírságbevételek ilyetén módon történő elosztását rendőrségi körökben (is) aggályosnak tartják. Ráadásul máris megfogalmazódott az igény: ha az önkormányzatok megkaphatják az általuk kivetett bírságbevételek egy részét, kaphassa meg azt a rendőrség is.
(Népszabadság)
Németország átadná a Patriot rendszert Ukrajnának, de nincs neki
