Pokorni Zoltán: Tapasztalatok szerint a nemzeti együvé tartozás érzését úgy tudjuk leginkább kialakítani, ha megerősítjük a gyerekek életkorához igazodó, természetesen működő közösségeket, együttműködési formákat. Ezek közül számos hagyományos része az iskolai életnek. Ilyen például a sport. Az iskolai sport nem pusztán a fizikai fejlesztés, a test nevelése miatt fontos, legalább annyira lényeges, hogy a diáksport alkalmat ad a gyerekeknek arra, hogy élményszerűen megtapasztalják az összetartozás tudatát, a szolidaritás, a tisztesség, a kitartás amúgy sokszor absztraktnak tűnő értékeit. A másik ilyen hagyományos forma a művészet, a zene. Az együttmunkálkodás, egy kiállítás megrendezése, a közös zenélés, énekelés élménye, a diákszínjátszó-körök foglalkozásai – mind-mind alkalmat szolgáltatnak erre. A kirándulások, erdei iskolák is lehetőséget adnak a pedagógusnak, hogy átélhetővé tegye tanítványai számára az ember közösségi mivoltát; hogy nemcsak maga van a világban: nem te vagy a legfontosabb, illetve te csak úgy tudsz a legfontosabb lenni, ha a másik mellett kitartasz, segítesz neki, például viszed a hátizsákját! Ezeket a nevelési formákat kell ösztönöznünk és megerősítenünk az oktatáspolitika különféle eszközeivel. Ezek egyike a tanórán kívüli tevékenységek finanszírozása. Sajnos, a 2006-os év költségvetési megszorításai ezen a téren is problémát okoznak, gondoljunk a sport és a szabadidős tevékenységek támogatásának eltörlésére – ezeket a következő kormányzatnak vissza kell pótolnia.
(Népszabadság, 2005. december 23.)
A kétszázadik Anna-bál az Operaház művészeivel lesz teljes
