A HavariaPress úgy tudja, hogy a Duna-soron most három épület van közvetlen veszélyben, de a szakemberek két évvel ezelőtt azzal is számoltak, hogy a legrosszabb esetben akár a 6-os útig is veszélyessé válhatnak a házak, s ez több száz épületet és egy egész városrészt érintene. Egyelőre a három ház 11 lakója közül többeket már ki is költöztettek, miután január első hetében észlelték, hogy újra megcsúszott a talaj a folyóparton. Két éve mintegy 150-200 milliós állami támogatást kaptak az ott élők, mert az életveszélyessé vált házaikat le kellett bontani. Most ismét munkának láttak a környéken, azonban elsősorban a partfal megóvásán dolgoznak a szakemberek.

Így fog kinézni a parajdi sóbánya ha elönti a víz