Húsz év óta tartó tendencia fordult meg Török Zsolt, a gyermek-, ifjúsági- és sporttagozat vezetője szerint. Úgy vélte: a gyermekszületés 1981-től csökkenő tendenciája 2004-re megállt, és növekedésnek indult. Ez szerinte sok más indok mellett a kormányzati tevékenység hatása. Ezután az előző ciklust vádolva a kormánypárti politikus közölte: ma sokkal több jut családtámogatásra – adta hírül a Gondola.hu.
Magyarországon évente több mint ötvenezer abortuszt végeznek – hangzott el a tájékoztatón. Az MSZP állásfoglalása szerint nem szabad támogatni az abortuszokat, de tiltani sem kell. Török Zsolt szerint a dolgot előbb kell kezdeni, vagyis a nem kívánt terhességek számát kell minél hatékonyabban csökkenteni. Ennek érdekében az MSZP gyermek-, ifjúsági- és sporttagozata két javaslatot nyújt be a kormányhoz.
Azt javasolják, hogy óvszerautomatákat helyezzenek el azokon a helyeken, ahol a fiatalok a legtöbbet vannak együtt, tehát főként a középiskolákban, az egyetemeken, a főiskolákon. Az automaták kihelyezésével az a cél Török szerint hogy csökkentsék a nem kívánt terhességek kockázatát, illetve a nemi betegségek elkerülésében is szerepet kapnának.
Az MSZP másik javaslata a fogamzásgátló szerek tb-támogatásának növelése. Ennek a célja hasonló: a nem kívánt terhességek elkerülése. Török Zsolt szerint ehhez meg kell találni a megfelelő forrásokat a költségvetésben – olvasható a Gondola.hu-n.

Luxusautók és egymillió euró sparos szatyorban: felszámolták a baloldali számlagyárat – videó