Végső búcsú Zavadszky Gábortól

Ma délután fél háromkor helyezték örök nyugalomra a Cipruson másfél héttel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Zavadszky Gábort az Új köztemetőben. A futballistát volt együttesei és a Magyar Labdarúgó-szövetség is saját halottjának tekinti. Vasárnap teremtornával emlékeznek Zavadszkyra.

Kaposi Dávid
2006. 01. 18. 14:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma délután fél háromkor helyezték örök nyugalomra a Cipruson másfél héttel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Zavadszky Gábort a budapesti Kozma utcai Új köztemetőben. A búcsúszertartást a temető legnagyobb ravatalozójában tartották.

A futballista búcsúztatásán volt klubja, az MTK Budapest összes játékosa jelen volt. Garami József szakmai igazgató úgy szervezte a mai nap edzésprogramját, hogy a játékosok a délelőtti foglalkozást követően ki tudjanak menni a temetőbe, és elkísérhessék egykori csapattársukat végső útjára. A temetésen ott voltak az FTC labdarúgó is, míg Zavadszky limasszoli klubját, az Apollont hatan képviselték a búcsúztatáson.

A 32 éves korában elhunyt labdarúgót a Ferencváros, az MTK, a Dunaferr és a Magyar Labdarúgó-szövetség is saját halottjának tekinti.

A labdarúgó társai több módon is segíteni próbálnak Zavadszky Gábor özvegyének és két fiúgyermekének. Január 22-én teremtornát rendeznek Papp László Budapest Sportarénában, amelyen a Ferencváros, a Dunaferr és az MTK mellett a Cipruson tragikus hirtelenséggel elhunyt volt válogatott futballista barátaiból alkotott csapat lép pályára. A rendezvényen Lothar Matthäus volt szövetségi kapiány is pályára lép.

Január 25-én Cipruson rendeznek tornát a futballista emlékére, melyen a szigetországban légióskodó magyarok válogatottja, az ott edzőtáborozó román Steaua Bucuresti és a Ferencváros, valamint Zavadszky klubja, az Apollon lép majd pályára. A rendezvény teljes bevételét a Zavadszky család megsegítésére fordítják.

Mint arról korábban beszámoltunk, a ciprusi rendőrség vizsgálja az Apollon Limassol légiósa halálának körülményeit, mivel a volt válogatott labdarúgó halálának pontos oka továbbra is ismeretlen. Az korábban kiderült, hogy halála előtt két nappal a futballista az APEP elleni kupamérkőzésen megsérült, izomszakadást szenvedett. A rendőrségi és az ezzel párhuzamosan zajló orvosi vizsgálat során azt szeretnék kideríteni, hogy a tragédia és a szerdai események között van-e összefüggés, vagyis hibázott-e a Zavadszky Gábort ellátó orvos. A boncolás első eredményei szerint embólia és infarktus okozta a futballista halálát, míg a szövettani vizsgálat eredményére várni kell.






Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.