Ki hitte, hogy Nagy Feró, egy eleven nemzeti rockjelkép jövője a szabad világban majd úgy alakul, ahogy alakult?
Kilencvenes évek eleji politikai szereplése miatt a zenéjére média- és koncertszervezői körökben senki nem kíváncsi hosszú éveken át, s csak afféle médiabohócként tudja visszatornázni magát a köztudatba. Hatvanévesen motoros találkozókon, vidéki diszkókban kénytelen megkeresni a napi betevőt. De azt mondja, mostanában mégis úgy érzi, végre, újra szabadon él. És az alábbi interjúban arról beszél, hogy milyen az ő kulturális közérzete.
– Kulturális? Közérzet? Hát nem is tudom. Ma az értelmedet arra kell használnod, hogy létezni tudjál egyáltalán, nem arra, hogy értelmeseket mondjál. Van egy-két ember, aki értelmeseket mond, de abból nem lehet megélni. Azok szegényen is halnak meg. Ellenben ha nagyon nagy hülyeségeket mondasz, akkor akár még miniszterelnök is lehetsz. Nem tudom, hogy van-e ilyen, hogy kulturális közérzet. Van-e nekünk időnk kultúrára és közérzetre? A kettő majdnem kizárja egymást. Perverzió van csak a kultúrában, meg trendiség. A trendiség nagyon fontos szó ma, utálatos szó, de ennek kell ma megfelelni. Elő is írják, hogyan legyél trendi, és azt is, hogy miről mit gondoljál. Aki trendi, az piszkos jó, arról nem lehet más véleményed, mert lecsapnak rád. Kitalálják, hogy biztos azért mondasz mást róla, mert utálod, mert nő vagy cigány vagy nem tudom mi. Ez volt akkor is, amikor a Megasztárról azt mondtam, hogy nem olyan jó.
– Tényleg nem olyan jó, de más csatornákon még ilyet se tudnak.
– Az a baj, hogy mindenfelé ez a nem olyan jó, ez a nem elég jó van a mai magyar kultúrában. Ami nem elég jó, az rossz. Én most már ehhez tartom magam. Nem érdekel az, hogy valaki sok mindenhez ért, az érdekel, hogy tud-e valami nagyon jót csinálni, amit csak ő tud. Ha már kultúráról beszélünk, mondjál már nekem egy jó magyar filmet az utóbbi húsz évből.
– … a Tarr Béla-filmek. Bármelyik.
– De látod, nem vágtad rá, gondolkozni kellett rajta. És ez is baj. Nem kétlem amúgy, hogy vannak ma jó magyar művek az irodalomban is, de szerintem azok most valahol egy fiókban leledzenek. Azért egy jó dolog az eszembe jut. A Nagy Könyv.
– És mit olvastál el a játék hatására?
– Ne vedd nagyképűségnek, de én már mindent olvastam. Amit meg nem, az olyan mintha olvastam volna. Azért az jó, hogy kiderült: Az Egri Csillagok a kedvenc. Meg is hívtak a játékba, a Pál utcai fiúkról beszéltem. Szerintem Molnár Ferenc nagyon jól megírta, csakhogy nem igaz.
– Mi nem igaz benne?
– Ekkora áldozatot nem hozhat Nemecsek a grundért, ami nem is az övé meg a többieké. Szerintem nem tudta előre, hogy bele fog halni, mindig csak épp annyit tett érte, amire még képes volt.
Ilyesmire nem képesek az emberek. Ma főleg nem, és nincs is értelme.
– Ezt pont te mondod? Amikor Gidófalvy átment az „állami” rockzenekarba, a Karthágóba, te meg ott maradtál, ahol voltál, és mégis folytattad, az mi volt? (Akkor is, ha Gidót jól leárulózták utána az Ifi Parkban.)
– Nemecsekség volt. De annyi szeretetet kaptunk a közönségtől, alig vettük észre, hogy Gidó elment.
– Vagy amikor az utcára vonultunk több ezren, és követeltük a szavazatok újraszámlálását, pedig könnygázzal meg gumibotokkal jöttek, az is ilyen volt.
– Tudod, én már félek a politikától. Nyilvánvaló, hogy hova húzok, de már nem tartozom sehova, független vagyok, és azóta nagyon sokan utálnak. De mégis jól vagyok különben, mert újra tudok alkotni.
– Művésznek talán nem is jó a direkt politizálás, de mondjuk, ha a Garázst nyomhatnád egy tévécsatornán, az jó lenne, nem?
– Rögtön rám támadnának a liberálisok, és szerinted az első hibánál ki védene meg tőlük?
– Szerintem már nem mennek olyan durván a dolgok. Ákost is lefasiztázták, aztán mi lett? Semmi a világon. Az Antológia sorozatban most végre megjelennek a régi Beatrice-dalok, ez jó alkalom lehetne, hogy a médiában újra felfedezzenek, nem?
– Nem olyan rég szerepeltünk az M1-en a Napi Mozaikban. Az új dalok közül A csúnya lányt meg a Dsida Jenő-feldolgozást játszottuk. Mikor azt énekeltük, hogy „ Aki nem volt még magyar,/ az nem tudja, mi a fájdalom” a stúdióban egy picit megmerevedett a jószándék. Érezhető volt, hogy most öncenzúránkat legyőzve valamiféle „hőstettet” viszünk végbe, ki nem mondva, összekacsintva a müsor szerkesztőivel. Ki kockáztatná ma ilyesmi miatt az állását. Melyik zenekar kockáztatná meg, hogy soha többet ne hívják meg a TV-be?
– A rendszerváltás előtt a Nemzet Csótánya voltál, aztán politikai okokból persona non grata lettél, most meg vagy médiabohóc, vagy semmi. Harminc éves pályafutásod alatt az úgynevezett nyilvánosság nem igen kényeztetett el.
– Én már nem várok semmi jót a mai nyilvánosságtól. De a legjobbat még nem is meséltem. Valahány százezer forintos kérdés Vágó műsorában: Milyen állat fejét harapta le Ozzy Osborne? 1.elefánt, 2.zsiráf 3.csirke 4. denevér. Versenyző: Elefánt nem lehet, mert túl nagy a feje. Zsiráf? Annak túl hosszú a nyaka, koncerten nem lehet leharapni a fejét. Csirke? Az a Nagy Feró volt…
– Vágó nem mondta, hogy nem daráltál csirkét, csak Erdős Péter, a Hungaroton vezére rádfogta?
– Nem mondta. Hogy mondta volna? De különben egy másik műsorban valaki azért csak szóvá tette, hogy nem bántottam a csirkéket koncerten, ott se voltak. És tudod mit? Rosszul esett. Azt mondtam magamban, a csirkét azt most már hagyják meg nekem, az az én mítoszom, úgy megszoktuk már egymást.
– Tudom, hogy harminc évi zenélés után 25 ezer forint a nyugdíjad, az ARTISJUS-ban rejtélyes logikával osztogatott pontok után szerzői jogokból, royalty-ból meg befolyik, ami befolyik, de azért van talán valamid, amit sem díjakra, sem gázsikra, sem másra nem lehet becserélni.
– Szabad vagyok. Az gondolom, az embernek örök értékek mellé kell letenni az életét, és ez megvan.
origo.hu
Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka
