– Két éve csúszik az Országos Sportegészségügyi Intézet, ismert nevén a sportkórház új épületének befejezése. Az épület az elmúlt négy év sport- és egészségügy-politikájának torz szimbóluma – fogalmazott Deutsch-Für Tamás, volt sportminiszter, aki megígérte: az új Sportkórház egyike lesz annak a négy új kórháznak, amit a Fidesz felépít, ha kormányra kerül. Hozzátette: ha megnyerik a választást, kifizetik az elmaradt hűségjutalmakat és az ügyeleti díjakat is.
Mint mondta, nehezen képzelhető el, hogy ilyen rossz infrastrukturális háttérrel, mint ami a sportkórházban van, mégis a legkiválóbb sportteljesítményt tudják nyújtani a magyar sportolók.
Deutsch-Für rámutatott: a 2004-es nyári olimpiai játékok magyar vonatkozású doppingbotrányai fényében még nagyobb az állam felelőtlensége a beruházással kapcsolatban, hiszen az épületben kapna helyet egy nemzetközileg akkreditált doppinglabor is.
A félkész épületre utalva Deutsch-Für Tamás emlékeztetett arra, hogy Fidesz bízott abban, amit Medgyessy Péter még 2002-ben miniszterelnök-jelöltként ígért, hogy minden, ami jó a polgári kormányzás idején, azt folytatják és befejezik. – Ez az ígéret sem bizonyult valóságosnak – tette hozzá a politikus.
Mikola István, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere elmondta: a kórház épületének befejezése is a polgári kormányra vár, mint ahogy a nővérek hűségjutalmának és az orvosok ügyeleti díjainak kifizetése is; két utóbbihoz a forrást a tavalyi privatizációs bevételekből fedeznék. Az MSZP-vel ellentétben nem tennék fizetőssé az egészségügyi ellátást – hívta fel a figyelmet Mikola István, megjegyezve, hogy az mindenkinek térítésmentesen fog járni. Hozzátette: Magyarországon 2-2,5 millió ember él, aki öngondoskodásra képtelen, őket csak a társadalombiztosítás nagyrendszerén keresztül tudják gyógyítani.
Újságíró kérdésre válaszolva miszerint a költségvetésben elkülönített több mint 300 milliárd forint fedezné-e az öngondoskodásra képtelenek biztosítását, Mikola István azt mondta: ennyi pénz biztosan nem lesz elég, és nem is látni a költségvetésben ezt az összeget. – Szeretnénk megnézni, hol a pénz, felülvizsgálni az egészségügy területén kötött privatizációs szerződéseket, amelyek súlyos vagyonvesztést okoztak és okoznak az ágazatnak, mert ezek az összegek kikerülnek az egészségbiztosítás kasszájából – vázolta az elképzeléseket a politikus. – Még eggyel több ok, hogy holnap, az országos kongresszuson a meghirdetett programunkkal valami új rendet alkossunk, és megnyugtassuk az embereket, hogy lesz számukra az egészségbiztosítás keretén belül térítésmentes szolgáltatás – tette hozzá a fidesz.hu szerint Mikola István.

Itt van, amit mindenki várt: ünnepel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka – fotó