Áder János, a Fidesz frakcióvezetője pénteki nyílt levelében arra kérte Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy április 5-ig hozza nyilvánosságra az államháztartás negyedéves mérlegét. A zökkenőmenetes kormányváltáshoz pontos – trükkök nélküli – pénzügyi leltárra van szükség, hogy a polgárok még a választások előtt valós képet kapjanak az ország pénzügyi, költségvetési, államháztartási helyzetéről. Áder János szerint az elmúlt hónapokat nyugodtan lehet a leminősítések hónapjának nevezni, mivel nem volt olyan nagy nemzetközi intézet, amely ne osztályozta volna rosszabbra az ország adósságállományát, költségvetési teljesítményét – írja a Fidesz honlapja. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy a kormány által vállalt konvergencia-programban megfogalmazottakhoz képest az államháztartás hiánya 2003-ban másfélszerese, 2004-ben a kétszerese, 2005-ben pedig a két és félszerese lett a tervezettnek. A politikus emlékeztetett, hogy közel 5.000 milliárd forinttal, 13.121 milliárdra nőtt Magyarország államadóssága.
Áder János kiemelte, hogy az államadósság és a költségvetési hiány drámai növekedése, az államháztartás helyzete, a külföldi befektetők bizalmának megrendülése, a folyamatos leminősítések indokolttá teszik, hogy kérdéseket intézzen a Fidesz Gyurcsány Ferenchez. A politikus bejelentette, hogy ezeket a kérdéseket még a mai napon nyílt levél formájában eljuttatják a miniszterelnöknek. A kérdések a következők:
Hogyan néz ki a költségvetés, illetve az államháztartás első negyedévi mérlege, és a tervezetthez képest mekkora az eltérés? Áder János ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy a korábbi években a kormány minden hónap 5-ig az előző havi költségvetési, államháztartási adatokat nyilvánosságra hozta. Most viszont az első negyedév mérlegét április 10-én – az első forduló után – akarják nyilvánosságra hozni. A Fidesz frakcióvezetője szerint érthetetlen, hogy miért titkolózik a kormány, és érthetetlen az is, hogy miért akar szakítani az eddigi gyakorlattal. A magyar választópolgároknak joguk van még az első választási forduló előtt tudniuk, hogy milyen helyzetben van a magyar költségvetés, és az államháztartás, ezért azt kérjük Gyurcsány Ferenctől, hogy április 5-ig hozza nyilvánosságra az erre vonatkozó adatokat – tette hozzá.
Mennyivel nőtt pontosan az államadósság? Mire ment el az a rengeteg pénz, és mennyivel kell többet visszafizetnünk a következő években? Mekkora további terheket jelentenek a magyar államháztartásnak a kormány által már eddig megkötött, illetve megkötni szándékozott szerződések? – tette fel a következő kérdéseket a Fidesz frakcióvezetője, majd emlékeztetett: a kormány olyan hosszú távú szerződéseket kötött, amelyek nem most jelentenek költségvetési, államháztartási terhet, hanem a következő években.
A Fidesz leltárt készít
Piaci körökben némi értetlenkedést váltott ki a Pénzügyminisztérium azon közlése, mely szerint a márciusi államháztartási adatok publikálását néhány nappal későbbre, a parlamenti választások első fordulója utánra halasztotta a tárca – írja a FigyelőNet. A lap által megkérdezett makroelemzők úgy vélték, reális magyarázat lehet a halasztásra a vártnál rosszabb adat, ugyanakkor hozzátették, hogy a pénzügyi tárca aktuális adatainak hiányában gyakorlatilag lehetetlen korrekt elemzést készíteni, ezért a lapnak nyilatkozó elemzők úgy vélik: Varga Mihálynak nehéz dolga lesz. A Fidesz szakpolitikusa ugyanis saját számításai alapján – Orbán Viktor felkérésére – leltárt készít a költségvetés helyzetéről. A Fidesz számvetését várhatóan még e héten nyilvánosságra is hozzák.
Varga: 8-10 százalékos éves hiány
Varga Mihályt a konkrét becsléseket nem kívánta kommentálni a lapnak, annyit azonban elmondott, hogy saját kalkulációjához többek között PM-es adatokra támaszkodik, jóllehet azokra, amelyek mindenki számára hozzáférhetőek. Emellett, mint elsorolta, hazai és külföldi pénzintézetek, illetve londoni befektetési házak elemzőinek véleményét, a Magyar Nemzeti Bank tanulmányait, az Állami Számvevőszék jelentéseit és az Eurostat adatait veszi alapul. A várhatóan szombatra elkészülő pénzügyi jelentésének végkövetkeztetéséből annyit előrebocsátott, hogy a pénzügyi tárca által prognosztizált 6,6 százalékos GDP-arányos (pénzforgalmi szemléletben számított) éves költségvetési hiány helyett ő legalább 8-10 százalékos deficitet tart reálisnak.
Hangsúlyozta azt is, hogy a készülő jelentés nem pusztán a márciusi vagy az első negyedéves államháztartásra fog koncentrálni, hanem a fiskális helyzetet érintő folyamatok összességéről szól majd, mint ahogy egyébként Orbán Viktor felkérése is erről szólt.
(fn.hu)

Megszólalt halálfélelméről és súlyos műtétjéről a TV2 sztárja