A tározó „békeidőben” üres lesz, a Szlovéniából induló, majd oda visszatérő Kebele-patak vizét akkor eresztik bele, ha árhullám vonul végig rajta – tájékoztatott Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Mint mondta, a tározó megépítésével meg lehetne védeni az alsóbb szakasz mentén fekvő magyar és szlovén településeket.
A tervezett tározó négymillió köbméter vizet fogadna be az árhullám idejére. Magyarország közös pályázatot nyújtott be az Európai Unióhoz a 600-650 millió forintba kerülő terv megvalósításához.
(InfoRádió)

Költségvetési Tanács: jövőre nem költ kevesebbet egészségügyre a kormány