Magas vízállás: buszok Vác felé, mentik az autókat

A Duna magas vízállása miatt buszok helyett vonatok közlekednek Budapest–Vác között ma estétől.

MNO
2006. 03. 31. 12:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Péntek este hét órától Vác és a főváros között a 2-es főutat lezárják, ezért a Volán-autóbuszforgalom is szünetelni fog. Ezen időszakban az érintett településeket vonattal lehet megközelíteni. Az útlezárás időszakában a MÁV a Vác–Budapest közötti vasúti szakaszon elfogadja a Vácról és Sződligetről érvényes Volánbusz bérletjegyeket – közölte a vasúttársaság kommunikációs igazgatósága.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője, Szegedi Péter az origo. hu-nak elmondta: tudomásuk szerint a jelenlegi előrejelzések alapján hétfőre várható, hogy a folyamatosan emelkedő vízszintű Duna 810 centiméteren tetőzik, így még napokig lezárva marad mind a budai, mind a pesti alsó-rakpart. Hogy pontosan meddig, az ár levonulásától, illetve a csapadéktól függ – tette hozzá.

A főpolgármesteri hivatal sajtóirodájának vezetője elmondta, hogy körülbelül 30 autót kellett a budai és a pesti oldalon lezárt területekről rendőri segítséggel elszállíttatniuk, köztük a felújítás alatt álló pesti oldalon szabálytalanul parkoló járműveket, ezek tulajdonosai a XIII. kerületi rendőrségen érdeklődhetnek a kocsijuk hollétéről.

HavariaPress, origo.hu

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.