Az RMDSZ elnöke szerint román politikai erők az „oszd meg és uralkodj” módszerével akarják megbontani az erdélyi magyarság egységét. A párt marosvásárhelyi értekezletén Markó Béla megalkuvónak nevezte a rivális Magyar Polgári Szövetség elnökét.
A 16 évvel ezelőtti marosvásárhelyi pogromkísérlet után bekövetkezett román-magyar véres összecsapások évfordulójára emlékeztetett Markó Béla, hozzátéve, hogy az RMDSZ felelős döntésén múlott, hogy a történelem kereke utána másfelé fordult.
Markó Béla a székelyudvarhelyi nagygyűlés szervezőire utalva kijelentette: egyetért azzal, hogy a közös cél az autonómia, de úgy vélte, a másik oldalnak nincs programja, eszközrendszere.
Tudomása szerint Szász Jenő fel sem vetette a magyarság autonómia kérdését a román államfőnek, aki állítólag megszabta, hogy miként kell módosítani a Székely Nemzeti Tanács autonómia kiáltványát. – Ugyanúgy viselkedett Erdélyben, mint Bukarestben – hangoztatta az RMDSZ választott képviselői előtt Markó Béla, aki szerint a megújulásra és fiatalításra képes szervezet ki fogja küzdeni a kulturális autonómiát, az önálló kolozsvári magyar egyetemet és a területi közigazgatási autonómiát, de nem egyik napról a másikra.
(Magyar Rádió)

Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV, lejár egy határidő!