Vathy Zsuzsa: Nem így (mármint Marjai József – szerk.) az 1980. május 5-én, a KGST végrehajtó bizottságában, Lenin születésének 110. évfordulóján elmondott ünnepi megemlékezése. Persze, ebben sincs semmi rendkívüli, csak amit annyiszor hallottunk 1990 előtt. Hogy a történelem igazolta a lenini eszmék helyességét, hogy jelenlegi fejlődésünk a Szovjetuniónak és a testvéri szocialista országoknak köszönhető; hogy a proletárforradalom és a Szovjetunió Kommunista Pártja nélkül nem ott lennénk, ahol vagyunk; hogy előre a lenini úton; egyetértünk Brezsnyevvel, miszerint az emberiség jövője, jelene elképzelhetetlen a lenini eszmék nélkül.
Egyre rosszkedvűbben olvasom a Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett nyugalmazott miniszterelnök-helyettes 1980-as beszédét, megjegyzést azonban csak a lenini útmutatásokhoz fűznék.
Néhány évvel ezelőtt ugyanebben a könyvtárban (véletlenül) találtam rá Lenin egyik üzenetére, amelyet 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság vezetőihez intézett. Így hangzik: „Lőjétek agyon a szociáldemokratákat és a kispolgárokat. A kommunisták nem hagyatkozhatnak a burzsoá törvényességre.”
(Magyar Nemzet, 2006.03.18.)

Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV, lejár egy határidő!