Egészen biztos, hogy jelenlegi összetételében nem ül már össze az Országgyűlés – közölte Szili Katalin Szerencsen pénteken. Az Országgyűlés elnöke azt mondta: az Országos Választási Bizottság úgy döntött, megoldják az úgynevezett láncszavazásos problémát, ezért nem kell összehívni a Házat.
Szekeres Imre az ügyben pénteken úgy nyilatkozott, sajnálja, hogy az OVB nem fogadta be javaslatukat, de tudomásul veszik a döntést. Az MSZP elnökhelyettese szerint jogbizonytalanságot szülne, ha módosítanák a törvényt. Külföldön már szombaton lehet szavazni, így nem lehetséges, hogy egy választást kétféleképpen bonyolítsanak le.
A Fidesz szerint a láncszavazás módszerével elkövethető választási csalások ügyében félmegoldás született az Országos Választási Bizottság csütörtöki ülésén. Nyitrai Zsolt, a Fidesz kampányfőnök-helyettese pénteki közleményében hangsúlyozta: a csalások megakadályozásának teljes garanciáját kizárólag a törvénymódosítás jelentené.
Az Országos Választási Bizottság csütörtökön úgy foglalt állást a pártok által javasolt rendkívüli parlamenti üléssel összefüggésben, hogy nem támogatja a kezdeményezést, mert álláspontja szerint alkotmányos aggályokat vetne fel, ha néhány nappal a voksolás előtt módosítanák a szabályozást.
Az OVB csütörtök esti ülésén ugyanakkor nem foglalt állást abban, hogy kötelezhető-e a választópolgár arra, hogy a szavazólapot a választási bizottság előtt tegye a borítékba, és arról sem alkotott véleményt, hogy melyik oldalát kell, illetve mindkét oldalát le kell-e pecsételni a szavazólapoknak.
A testület az elé tárt harmadik kérdésben, amely szerint kivihetik-e a választók a szavazóhelyiségből a szavazólapot, úgy foglalt állást, hogy a szavazólap nem a választó tulajdona, és sértené a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, ha azt a választó sajátjaként kezelné.
A szavazás napján végzett közvélemény-kutatásokról elfogadott állásfoglalás ismerteti, a szavazást megelőző nyolcadik naptól a szavazás befejezéséig a választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét nem szabad nyilvánosságra hozni. Az úgynevezett exit-poll módszerrel végzett kutatások során a választópolgárokat csak a szavazóhelyiségen kívül lehet megkérdezni.
(InfoRádió, Magyar Rádió)

Videón a látványos drogfogás