A KÓD Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet által március legvégén készített, 1000 fős országos telefonos felmérés eredménye szerint a felnőtt választókorú népesség körében a megkérdezettek egyaránt 34-34 százaléka támogatná a két legnagyobb parlamenti pártot.
A megkérdezettek 63 százaléka jelezte, hogy biztosan részt venne a választások április 9-ei első fordulóján. Mivel a részvételi hajlandóság a Fidesz-szavazók körében jelenleg nagyobb, mint az MSZP választói körében, így a legnagyobb ellenzéki párt a biztos szavazó pártválasztók körében 2 százalékos előnyre tett szert. A részvételüket biztosra ígérő, pártpreferenciával rendelkezők között az MSZP támogatottsága 44,1 százalék, a Fideszé 46,2 százalék. A felmérés eredményei szerint, az SZDSZ 4,8 százalékon áll, így nem jutna be a parlamentbe, hasonlóan az MDF-hez, amely jelenleg a szavazók 2,5 százalékának bizalmát bírja.
A kutatás arra is rákérdezett, milyen fogadtatása van a közvéleményben a miniszterelnök által néhány nappal ezelőtt bejelentett terrorfenyegetésnek. A megkérdezettek nagy többsége, 92 százaléka hallott a terrorfenyegetés híréről. A válaszadók 65 százaléka azonban nem tartja valószínűnek, hogy a hét végi nagygyűlések résztvevőit valóban terrormerénylet érné. A felvétel arra is kíváncsi volt, hogy az állampolgárok hogyan értékelik magát a bejelentést: a válaszadók valamivel több mint fele (56 százalék) politikai blöffnek, így egyértelműen a választási harc részének tartja, 44 százalék pedig létezőnek véli ugyan, azonban ez utóbbi csoport tagjainak jelentős része sem hisz abban, hogy a terrortámadás valóban be is következik.

Lefejelte a feleségébe belekötő részeg férfit, vádat emeltek ellene