A Művésznegyed című műsort vasárnap esténként, fél kilenckor vetítik a Magyar Televízió 2-es csatornáján.
Bence Ottó, az MTV kulturális főszerkesztője, a műsor felelős szerkesztője arról tájékoztatott, hogy a Ráday utca atmoszféráját szeretnék felidézni hétről hétre a műsorban. A három korosztályt képviselö vendégek frissen megjelent művekről, szellemi teljesítményekről, kulturális jelenségekről beszélgetnek. A Művésznegyed elsősorban a 30-59 év közöttieknek szól. A két műsorvezető heti váltásban Rieger Johanna (akit korábban a Zanzibár című műsorból ismerhettek a nézők) és Wesselényi-Garay Andor, az MTV új felfedezettje.
A műsor rovatai riportokban járják körül a XX.-XXI. század magyar és nemzetközi művészeti rejtélyeit, továbbá webkamera segítségével külföldről (többek között Brüsszelből, New Yorkból, Párizsból, Berlinből) jelentkeznek be a művészeti intézmények munkatársai, akik az ottani kulturális eseményekről számolnak be. Az O. K/K. O című rovatban pedig neves kritikusok elemzik a hét egyik művészeti eseményét. Végül a Mozi a Művésznegyedben címmel este tíz órától kultuszfilmeket vetítenek, többek között Almodovartól, Bertoluccitól és Chabroltól.
Szombatonként heti 25 percben jelentkezik az m1-en az elsősorban magyar, másodsorban nemzetközi fesztiválokról tudósító magazin, a Feszti körkép. A készítők terve szerint a nagyobb hagyományú országos fesztiválok mellett minden olyan regionális fesztivál, kezdeményezés helyet kap az adásban, amely kulturális szempontból érdekes, s egyben a helyi hagyományok újragondolására, átértelmezésére tesz kísérletet.
Az adásban kéthavonta egyszer kitekintenek majd Európára is, vagyis hírt adnak a jelentősebb kulturális és művészeti fesztiválokról. A műsorban fiatal, a képernyőn most debütáló riporterek kalauzolják a nézőket. A magazin végén úgynevezett fesztivál-naptárt közölnek a következő hetek programjairól.
A Művésznegyed című műsorban, továbbá az adás előtt és után, csak kulturális témájú reklámokat sugároznak, ezek tarifája olcsóbb lesz olyan intézmények számára, amelyek saját kiállításukról, rendezvényükről szeretnének hírt adni, amit máris igénybe vett a Szépművészeti Múzeum és a Művészetek Palotája.
Lerombolták a Görög Szörny csapatát az Eb elődöntőjében
