Mint közleményükben írják: a szervezet egységes álláspontja az, hogy a Magyar Demokrata Fórum eredményes tárgyalásokat kell hogy folytasson a Fidesz–Magyar Polgári Szövetséggel, mivel Magyarország sorsa, nemzetünk jövője múlik ezen.
Csordás Endre elnök hangsúlyozta: a tagság többségének a jobboldali összefogás megvalósítása az érdeke. „Az MDF-nek el kell kerülnie még a látszatát is annak, hogy kormányzati hatalomba segíti a szocialistákat és a liberálisokat„ – húzta alá a városi elnök.

Elbódították, majd a saját nevükre iratták az idős férfi lakását