A Fidesz évi 450 ezer forintra emelné a diákhitel összegét

A Fidesz a diákhitel kamatainak további csökkentését és a hitelösszeg évi 450 ezer forintra történő felemelését tartja indokoltnak – reagált Sió László (Fidesz) arra, hogy a kormány átalakítja a diákhitel rendszerét.

MNO
2006. 04. 04. 15:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint azt már megírtuk, a kormány mai ülésén többek közt arról határozott: 10,22-ről 9,5 százalékra csökken a diákhitel kamata szeptembertől, az államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók pedig havi 30 ezer forint, míg a költségtérítéses hallgatók 40 ezer forint hitelt vehetnek majd fel, feltéve, hogy utóbbiak vállalják a magasabb, 8 százalékos törlesztési hányadot.

Sió László fentiekre úgy reagált: 2002-ben, a kormányváltáskor a hitel kamata mindössze fél százalékkal haladta meg a jegybanki alapkamatot. Az MSZP-SZDSZ kormány több alkalommal is emelte a kamat mértékét, ami a kampányízű csökkentés ellenére is 3,5 százalékkal haladja majd meg a jegybanki alapkamatot – hívta fel a figyelmet a Fidesz politikusa, megjegyezve: az elmúlt néhány évben a tanulás költségei jelentősen drágultak. „Többet kell fizetni a kollégiumi elhelyezésért, a tankönyvekért és évek óta tart a tandíj lopakodó bevezetése. Három év alatt 15.000 fiatalt kényszerítettek át az ingyenes képzésből a fizetős, tandíjas képzésbe” – írja közleményében Sió László.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.