Ha a Fidesz kormányra kerül, az első harminc napban tizenegy pontból álló programot hajt végre – közölte a párt két politikusa, Deutsch-Für Tamás és Rogán Antal.
A Fidesz reggeli elnökségi ülésén elfogadott tizenegy pontos program tartalmazza a társadalombiztosítási járulék 19 százalékra való mérséklését annak érdekében, hogy a kis-és középvállalkozók tömeges méretben tudjanak munkahelyet teremteni. Deutsch-Für Tamás kiemelte, 10 százalékkal csökkentenék a villamos energia fogyasztói árát is.
A Fidesz azonnal tárgyalásokat kezdeményezne a gyógyszergyártókkal és forgalmazókkal egy olyan öt éves megállapodás reményében, amely szerint a gyógyszerárak nem emelkedhetnek az inflációt meghaladó mértékben – emelte ki a Fidesz kommunikációs igazgatója. Deutsch-Für hozzátette: a magyar szolidaritás kormánya törvényjavaslatot alkot a 14. havi nyugdíj lépcsőzetes, négy éven át tartó bevezetéséről is.
A program tartalmazza azt is, hogy szeptembertől 450 ezer forintra emelik a diákhitel maximálisan felvehető összegét, míg a kamatok egy százalékkal haladhatnák meg a mindenkori jegybanki alapkamatot – ismertette Deutsch-Für, aki szólt arról is, hogy a földtörvény módosításával lépnének fel a magyar termőföld védelme érdekében a helyi magyar gazdáknak elővásárlási jogot biztosítva.
A Fidesz kormányra kerülése esetén létrehozná a Budapest Fejlesztési Minisztériumot. Deutsch-Für kiemelte, a Fidesz a körbetartozások felszámolását azzal kívánja elérni, hogy törvényben rögzíti, a vállalkozásoknak csak a nekik kifizetett számlák után kell az áfát befizetniük.
A program tartalamzza a költségvetési tanács felállítását, amelynek egyetértésével kerülhetne csak a parlament elé a költségvetési törvény – hangsúlyozta a párt kommunikációs igazgatója. A kormány tagjai személyes anyagi felelősséget is vállalnának abban az esetben, ha kedvezőtlen irányba fordulnak a büdzsé számai – tette hozzá Deutsch-Für Tamás.
A Fidesz választási győzelme esetén feleannyi állami vezetővel alakít majd kormányt, mint amennyi a jelenlegi kabinetben van, és beterjeszti a kisebb parlamentre vonatkozó javaslatát is.
A Fidesz a takarékosság jegyében nyilvános árverésen értékesítené a kormányzati luxusautókat, többek között a Gyurcsány Ferenc kampányfilmjéből ismert autót is, míg a befolyt összeget jótékony célra fordítják – szögezte le Deutsch-Für Tamás.
Rogán Antal kiemelte, a Fidesz programja a siker, a szolidaritás és a takarékosság alapján áll. A párt kampányfőnöke szerint a program 11 intézkedését július 1-ig hatályba lehet léptetni.
Gál J. Zoltán (MSZP) reagálásában kiemelte, a választások előtti utolsó munkanapra a Fidesz végre pontokba tudta szedni, mit is ajánl az országnak. Az MSZP választási kampányának kommunikációs vezetője szerint a Fidesz éppen tizedannyit kínál, mint amennyit a második Gyurcsány-kormány fog megvalósítani az Új Magyarország programjából az első száz lépésben. Orbán gyorsabb lovakat ajánl Magyarországnak, Gyurcsány viszont autót – emelte ki Gál J. Zoltán.
(Forrás: Hír TV)

Kitüntették a Jeszenszky házaspárt megmentő férfit