A Fradi nyerte az örökrangadót

A Borsodi Liga 21. fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését ma az Üllői úton rendezték. Az MTK és a Ferencváros a 195. örökrangadón csapott össze, a győztes a Fradi lett. A listavezető Újpest Tatabányára látogatott, a DVSC a szomszédvár otthonában, a Diósgyőr stadionjában lépett pályára szombaton. A pénteki nyitómérkőzésen a Fehérvár legyőzte a REAC-ot, így ott liheg az Újpest nyakán.

MNO
2006. 04. 02. 12:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ferencváros-MTK 1-0 (0-0)

Bár a két Lipcsei párharca nem jött létre, a ferencvárosi játékos büntetőből szerzett góljával megnyerte a mérkőzést a Fradi. Jobban kezdte a mérkőzést a hazai pályán játszó Ferencváros, Jovánczai egy beadás után kevéssel perdített a rövid sarok mellé. A félidő derekára aztán magára talált az MTK, átvette a játék irányítását, igazi ziccert azonban nem tudott kialakítani.

A második játékrészben is érezhető volt, hogy mindkét együttes remekül megszervezte védekezését, így valószínűsíthető volt, hogy egy gól akár el is döntheti a három pont sorsát. A játékrész közepén talán a kék-fehérek álltak közelebb a győzelemhez, akkor mindenképp, amikor Pál lövésébe Kemenes rosszul ütött bele, szerencséjére azonban a labda a felső lécet érintve elhagyta a játékteret. A Ferencváros is győzelemre játszott, legalábbis Gellei Imre cseréiből erre lehetett következtetni. Az egykori szövetségi kapitány végül jó kézzel nyúlt a cserékhez, hiszen a hetvenkettedik percben beállt Csepregi Richárdot csak szabálytalanul tudták szerelni a vendég védők, a büntetőt pedig Lipcsei magabiztosan értékesítette.

A forduló igazi győztese így a Fehérvár lett, mely a négyes élbolyból egyedüliként tudott nyerni ebben a fordulóban. A Ferencvárosnak a győzelemnek köszönhetően elérhető közelségbe került az öödik hely megszerzése.

Ferencváros–MTK 1-0 (0-0)
Gól: Lipcsei (81., 11-es)

A labdarúgó Borsodi Liga 21. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén biztosan nyert az FC Fehérvár a vendég REAC ellen. Sitku Illés révén gyorsan vezetést szereztek a hazaiak, majd a csatár a második félidő elején is betalált. Polonkai Attila révén szépített a fővárosi gárda, de Csizmadia Csaba a 85. percben eldöntötte a mérkőzést. A Fehérvár teljesen megérdemelten nyert, sőt, csak magukat okolhatják a hazaiak, hogy nem lett nagyobb különbségű a siker, mivel rengeteg helyzetet kihagytak. Csertői Aurél együttese immár 11 forduló óta veretlen, és egyre gólerősebben futballoznak.

A REAC ezzel a vereségével továbbra is elég kritikus helyzetben van, és ha komoly tervek vannak az első osztályban szereplésben, akkor bizony az ilyen mérkőzéseken is pontot kéne szerezni Urbán Flórián csapatának.

A listavezető Újpest Tatabányán szombaton szerepelt. A mérkőzésen összecsapott a góllövőlistát 16 találattal vezető Rajczi Péter, illetve a két góllal kevesebbet termelő Márkus Tibor. Igazságos döntetlen született. Az Újpest nem tudta érvényesíteni játékosai rutinját, a Tatabánya egy akár szerencsésnek is mondható góllal szerezte meg a vezetést, a végén akár az Újpest megszerezhette volna a győztes gólt, de a tatabányai kapusnak köszönhetően maradt a döntetlen. A negyedik helyre visszacsúszó címvédő, a Debrecen a nagy riválishoz, a Diósgyőrhöz látogatott, de nem bírt egymással a két csapat.

Borsodi Liga, 21. forduló:
Fehérvár FC–REAC: 3-1 (1-0)
gólszerzők: Sitku (6., 50.), Csizmadia (85.), illetve Polonkai (65.)
FC Tatabánya–Újpest FC 1-1 (1-0)
G.: Tóth Z. (26.) ill. Tóth N. (74.)
Sopron FC–Győri ETO FC 2-0 (1-0)
G.: Horváth A. (4.), Radu (50.)
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC 3-3 (2-2)
G.: Sipeki (28., 44.), Máté (öngól, 77.) ill. Sándor (15.), Dzsudzsák (19.), Bogdanovics (54.)
Pécsi MFC–Vasas 0-0
Budapest Honvéd–Kaposvári Rákóczi FC 0-2 (0-1)
G.: Zsolnai (6.), Zahorecz (67.)
Lombard FC Pápa–ZTE 2-1 (0-0)
G.: Mumba (71.), Kincses (85.) ill. Sebők J. (77.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.