A koordinációs bizottság nem javasolja a veszélyhelyzet feloldását

Nem tett javaslatot a veszélyhelyzet feloldására a kormányzati koordinációs bizottság – jelentette ki Lamperth Mónika belügyminiszter. Dudás Ferenc árvízvédelmi megbízott arról beszélt, hogy 180,4 millió forintos támogatást kapott 15 település Pest megyében a vis major keretből.

MNO
2006. 04. 06. 13:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lamperth Mónika közölte: a megáradt folyók sehol sem törték át a gátat, a víz a hullámtéren belül maradt. Szerinte minden feltétel adott a hatákony árvíz elleni védekezésre, van elég anyag, eszköz és munkagép. Arról nincs összesítés, hogy eddig mennyit költöttek árvíz elleni védekezésre – tette hozzá. A kormány kedden 300 millió forintos árvízi készpénzalap létrehozásáról döntött. A bajbajutottak maximum 15 ezer forintos gyorssegélyt kapnak, ennek 20 százalékát az önkormányzatok, nyolc százalékát a kormány állja.

„A 12 pont végrehajtása megtörtént vagy folyamatban van” –mondta a miniszter, miután egyeztetett az érintett tárcák illetékeseivel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.