A magyarok úgy érzik, hogy túl sokat dolgoznak

MNO
2006. 04. 06. 9:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Száz magyarból 41 a saját megítélése szerint úgy érzi, túl sok időt tölt munkával. A vizsgált húsz európai ország 33 százalékos átlagához képest több magyar véli úgy, hogy túl sokat dolgozik – derült ki az ACNielsen piackutató vállalat nemzetközi kutatásából.

Derűlátóak a magyarok abból a szempontból, hogy minden második megkérdezett biztosnak érzi a munkahelyét. A többiek fele-fele arányban tartják bizonytalannak az állásukat, illetve nem tudják megítélni a helyzetüket. Ennél optimistábban csak a skandináv országokban, Törökországban és Ausztriában nyilatkoztak, a leginkább borúlátóak a görögök, csehek és lengyelek.

Arra a kérdésre, hogy „Ön szerint országa kormánya eleget tesz a munkahelyteremtés érdekében?”, az európaiak átlag háromnegyede „nem”-mel válaszolt, 12 százalék mondott „igen”-t, míg a többiek nem tudják megítélni. Magyarországon 66 százalék a „nem”, 13 az „igen” és 21 százalék a „nem tudom” aránya.

Világszerte a megkérdezettek 58 százaléka szerint a vállalatok kevésbé értékelik a munkavállalók lojalitását, mint korábban. Magyarországon az európai 58 százalékos átlaghoz képest többen vélik úgy, hogy a vállalatok a korábbinál kevésbé értékelik a munkavállalók lojalitását. (tőzsdefórum.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.