– Nem seftelek, nem járok át gyakran Ukrajnába, de ha mégis átruccannék északkeleti szomszédainkhoz, biztosan megunnám az életemet a hosszú várakozás, illetve a szabálytalan vámvizsgálati eljárások miatt – fogalmazott lapunknak a hirdető. Azt írta: „teljes a káosz a határon, s a szocialistáknak ezt is sikerült megcsinálniuk.”
Mán László, a megyei napilap főszerkesztő-helyettese válaszában úgy fogalmazott, Takács Tibor pontosan állította, amikor azt mondta, nem vették fel a hirdetést. A médiaszakember úgy véli, csak a pártok jelenthetik meg politikai közlendőjüket a lap hasábjain, magánszemélyek ezt nem tehetik meg. Ezt a szabályt az osztrák tulajdonú Inform Média Kft. hozta, de közölte: a biztonság kedvéért a helyi választási bizottságot szintén megkérdezi a hirdetés közlésének feltételeiről. Néhány perc múlva a főszerkesztő-helyettes ismét megkereste lapunk munkatársát, s felhívta a figyelmet, az egyeztetések után nincs akadálya a Takács Tibor által megfogalmazott hirdetés közlésének a mai számban.

Magyar Péterék feleslegesnek tartják több millió ember véleményét