Aggasztó túlköltekezés – 790-800 milliárd forintos hiány gyülemlett fel

Kiugróan magas, 790-800 milliárd forintos hiány gyülemlett fel március végéig az államháztartásban – ismertette a Fidesz által elkészített negyedéves pénzügyi mérleg eredményét tegnap Varga Mihály, a párt alelnöke. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint idén két számjegyű lehet a GDP-arányos hiány.

Magyar Nemzet
2006. 04. 05. 22:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar és külföldi elemzők számításai, s az eddig megjelent pénzügyminisztériumi és jegybanki adatok alapján a Fidesz elkészítette a költségvetés első negyedéves mérlegét, amely szerint a kormányzati túlköltekezések miatt rekordnagyságú, 790-800 milliárd forintos hiány halmozódott fel az államháztartásban. A jelentés megegyezik lapunk, majd a Világgazdaság által korábban közzétett számításokkal, amelyek szerint a büdzsé a múlt hónapban minden idők legmagasabb hiányát produkálta, így március végéig az egész évre tervezett hiány több mint fele már teljesült is.

Részletek a Magyar Nemzet 2006. április 6-i számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.