A cselekvési tervben szerepel többek között, hogy a kormány a pénzügyminisztert arra kéri, hogy a vízügyi szakemberek által jelzett, az árvízi védekezéshez szükséges pénzügyi igényeket azonnal köteles átutalni. Az ehhez szükséges költségvetési előirányzatot felülről nyitottá teszi, vagyis az igények szerinti kifizetéseket haladéktalanul kell biztosítania. Erre azután kerülhetett sor, hogy tegnap a kormányzati koordinációs bizottság kihirdette az árvízi vészhelyzetet – mondta a kormányfő.
A cselekvési programban szerepel még az is, hogy a kormány 300 millió forintos Árvízi Készpénzalap létrehozásáról döntött. Ez egyszeri 3000-15000 forintot jelent, amit az önkormányzat fizet ki, de a kormány megtéríti ezt. Az utakban illetve az árvízi védelmi eszközökben esett kár 10 és 30 milliárd forint közé tehető – tette hozzá a miniszterelnök.
A 12 pontos árvízvédelmi programban szerepel az is, hogy az ár- és belvízzel borított területeken gazdálkodóknak is ki lehet fizetni a területalapú támogatásokat. A kárt szenvedett térségekben pedig a gazdálkodó szervezetek az önkormányzat és a lakosok részére kedvezményes hitelt biztosítanak.
A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy az önkormányzatok az árvíz által tönkre tett utak helyreállítására a régi 70 százalék helyett 90 százalékos kormányzati támogatást kapnak. Szólt arról is, hogy a közmunkaprogramban dolgozó 25 ezer emberből 20 ezret átvezényelnek az ár- és belvízvédekezésre, valamint hatezer katonát és ezer hivatásos önkéntes tűzoltót is átcsoportosítanak.
A cselekvési terv szerint a honvédelmi miniszternek és a belügyminiszternek biztosítani kell a szállítási járművek átcsoportosítását a nem veszélyeztetett megyékből az árvízzel sújtott településekre. A belügyminiszter és a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter felhívja az árvíz által érintett települési önkormányzatokat, hogy válasszanak partner települést a közvetlen segítségnyújtás céljából. A pedagógusoknak, nyugdíjas pedagógusoknak az érintett településeken ügyeleti rendszerben is biztosítaniuk kell a gyermekek felügyeletét. A Magyar Posta Rt-t-nek az árvíz miatt elzárt területeken a katasztrófavédelem szállítóeszközeivel kell biztosítania a postai szolgáltatásokat.

Meghalt a kisfiú, akit agyevő amőba támadott meg a párkányi fürdőben